Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 37. (Budapest, 1965)

Vörös László: Adatok a Horthy-korszak egyetemi orvosainak társadalomszemléletéről és társadalmi meghatározottságáról

e jobboldaliság nem mindenben egyértelmű — érdek-összetűzések esetén más tartalmat kaphat, amely az uralkodó osztállyal való együttműködést korlátok közé szoríthatja, sőt helyenként ellenzékbe vezet. Az orvoskarok szakmai fejlődéséről, a tudományok haladásáról szóló tanulmány e korszak kari történetét sokkal pozitívabban ítélné meg. A most vizsgált oldal — a dolog természeténél fogva inkább negatívumokat tartalmaz. Példák során láthattuk — kommunistaellenesség, antiszemitizmus, nőellenesség, a dolgozó osztályokkal kialakított viszony, karközi együttműködés, a karok és a minisztérium kapcsolata —, hogy a negatív tartalom mögött, milyen szemléleti korlátok és milyen viszonyok húzódnak meg. Ez teszi érthetővé, hogy végül is Budapesten miért kellett az igazoló bizottságoknak a felszabadulás után oly sok egyetemi tanárt állásvesztésre, kényszernyugdíjazásra, vezető állásra alkalmatlannak ítélnie (számszerint 15-öt). A vizsgált kérdések természetesen nem merítik ki, csak körvonalazzák a társadalomszemlélet alakulását e korszak kari viszonyai között. Nagyon érdekes lenne e szempontból — és további vizsgálódások tárgya lehet —, hogy milyen viszony alakult ki a Kar és az ifjúsági szervezetek, a Kar és a tansegédszemélyzet, a Kar és az orvosi egyesületek között; milyen álláspontot foglaltak el a Karok egyes tagjai más közéleti funkciókban; hogyan reagáltak a nemzeti szocializmus és hazai változatai, a polgári demokratikus fejlődés nyugati alakulása kérdéseiben; milyen kapcsolatuk alakult ki saját egyetemük többi tudománykarával stb. E kérdések megválaszolása — és az e tanulmányban felvetett kérdések részletesebb elemzése — szocialista jelenünkben és felsőoktatásunkban jelentkező számos probléma gyökereinek kimutatásánál is szerepet játszhat és így nem csupán történeti értékrendre tarthat számot. Az 1950-es évek elején fellépő antiszemitizmusnak, munkás-parasztellenességnek, nőellenességnek, az 1956-ban felvetődő autonómiakérdéseknek, nemcsak az általános magyar valóságban gyökeredző létük volt, hanem magában az egyetemi fejlődésben jelentkező folyamatosságban is keresendő. A múltbeli arányok pontos ismerete, az okok ismerete nélkül jelenünk égető kérdéseinek egy részére nem adható kielégítő válasz.