Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 37. (Budapest, 1965)

Kótay Pál: Pápai Páriz Ferenc drezdai útja (1672)

A drezdai fejedelmi udvar kincsestárát /. Ágost választófejedelem alapította 1560-ban. Woldemar v. Seidlitz már 1885-ben megállapítja, hogy a gyűjtemény alapítása uralkodói tevékenységének csak szerény, másodrangú cselekedete volt. Uralkodásának idejét főként arra használja fel, hogy alattvalói terhére a fejedelmi magántulajdont tovább növelje. Számára a vadászat országa népénél többet jelent. Parasztjainak megtiltja, hogy udvaraikat és kertjeiket a vadak elől bekerítsék. Az udvartartás csökkentése céljából megszünteti a személyzet udvari étkeztetését. Ez az alattvalóival a fösvénységig takarékos „jóságos" uralkodó a fejedelmi representatióban tékozlóan bőkezű, s leírhatatlanul fényűző mindenben, ami a külvilághoz szól. A XVII. század közepén a gyűjtemény természetesen sokkal gazdagabb, sokkal pompázóbb, mint alapítása idején. Állományát ajándékozás, vásárlás, hadizsákmány egyaránt növeli. Mesés gazdagságának híre messze földre elterjed. A soha nem látott szépségek és ritkaságok izgalmas varázsa vonzza magához a két ifjút. Páriz eddig szűkszavú naplója most közlékennyé, helyenként lelkesen áradozóvá válik. A szöveg személyes, lírai mélyvizeiből feltörő kettős fény törésű fényekben az új, eddig ismeretlen világ színei beszédesebbek az otthoniénál. A gazdag élményanyag költői képeit a közvetlen átélés testmelege élteti. Mint minden vérbeli művész útirajzában, ebben is a költészet és a valóság játékos kergetőzése diktálja a mondanivaló lelkes, lüktető ritmusát. Útjuk Lipcséből Drezdáig két napig tart. Worzenben ebédelnek. „.. .itt cathédrale templum" — írja. Vacsorájuk egy másik városkában, Ossatzban van, amit — mint kezdetben annyi sok más szót hallomás után „Hossatz"-nak ír. Másnap, június 26-án érkeznek Meissenbe. Az Elba két partján elterülő, hegyen-völgyben épült város „szép várával, hosszú, fedett kőhídfával" nagyon tetszik neki. „Szép függő híd ez, amelyet nagyértékű, művészi darabnak tartanak - Bertinus szerint sehol a világon párja nincsen." A folyó és a vár, a bástyák és tornyok, a híd, az ízléses épületek, a gyümölcsösök és szőlőskertek, az érintetlen természet és az emberi alkotás lenyűgöző harmóniájának láttán így kiált fel: „Igen szép kies hely ez a Misna, juxta Albim, inde nomen provinciáé Misnia : hanc civitatem Philippus Melanchton Canam Galileae vocare solebat." E festői völgynek mélyében még jó negyed évszázadon át szunnyad