Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 36. (Budapest, 1965)

Grynaeus Tamás: Összehasonlító és aetiopathogenetikai vizsgálatok a fossilis és recens hyperostosisok körében

Már az „antropológia atyja", P. Broca utalt (1865) egyes prae­historikus koponyák relative igen vastag falára. Az azóta, előkerült leletek még izgalmasabbá, de egyúttal bonyolultabbá is tették ezt a kérdést. „A Pithecanthropus robustus (Meganthropus palaeojavanicus) ko­ponyák legmeglepőbb jellemvonása — írja az egyik legilletékesebb szakember, Fr. Weidenreich [123] — rendkívüli vastagságuk [86]. Az 1936-ban talált jávai koponya csontjai legvastagabbak az összes eddigiek között. Vastagsága meghaladja a másik két Pithecanthropus, és a Sinanthropus koponya vastagságát is... koponyacsontjainak vastagsága kétszerese az átlagos mai emberének. A neandertali ko­ponyák mérete a kettő közé esik". S itt ismét váratlanul előbukkan a hyperostosis és gigantismus összefüggésének lehetősége: „Ha az ember származásvonalát egyre korábbi időkig követjük: óriás elődökre bukkanunk. Ezt a megálla­pításunkat két tényre alapozzuk [1], a gigantismus együtt jár a csontok vaskosságával; a testnagyság csökkenésével arányosan a csontok vaskossága is csökken [2], Nagyméretű és igen vaskos csontú fossilis emberi típusok későbbi korszakokban is előkerültek" (itt a szerző a Homo soloensis V. sz. koponyára, a rhodesiai kopo­nyára és a heidelbergi állkapocsra céloz). A kérdés azonban mégsem ilyen egyszerű, mert „mai tudásunk mellett még igen nehéz vála­szolni arra a kérdésre — folytatja Weidenreich — vajon a visszafelé követett emberi származásvonal csak óriásokhoz vezet-e vagypedig — mint ma is — voltak közöttük kicsiny alakok is. Az a két Pithe­canthropus erectus koponya, melyet eredetileg női koponyának tar­tottak, valóban nagyon kicsi (small), és Sinanthropus koponyák között is van legalább egy, a többinél feltűnően kisebb méretű. Lehetséges tehát, hogy az óriások csak variatiók — hogy helyi, vagy nagy területen elterjedt változatok-e, azt ma még nem tudjuk" [123]. „A cannstatti és brüxi koponyák homlokcsontjának legnagyobb vastagsága 11 mm. A La Chapelle aux Saints-i koponya homlok­csontja a sinus frontalis felett mérve 8 mm vastag, a parietale felső részén 6 mm, a tuber tájékán 8 mm vastag. Megemlítem még — írja Martin — a krapinai koponyák egyes vastagsági méreteit is. „C" koponya: a parietale legnagyobb vastagsága 8,7 mm, a tem­porale a sulcus sigmoideus mögött 9,5 mm; „D" koponya: a parie-

Next

/
Oldalképek
Tartalom