Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 35. (Budapest, 1965)

Adattár - A székfűvirág mint népi gyógyszer (Vita Zsigmond)

A SZÉKFŰVÍRÁG MINT NÉPI GYÓGYSZER A székfűvirág, amelyet sokan kamilla (Matricaria chamomilla) néven ismernek a legrégibb ismert, sőt helyenként termesztett gyógynövényeink közé tartozik. Megtaláljuk már azokban a legrégibb herbáriumainkban, amelyek minden gyógynövényt részletesen leírtak, és ajánlottak a legkülönbözőbb betegségekre. A Melius Juhász Péter Herbáriuma (1578) (1.) már megkülönbözteti a jószagú chamomillát az ebkaportól, amely hozzá hasonló, de büdös. Ezt a kamilla mellett az utak mentén ma is mindenfelé található virágot egyes helyeken ebszékfûnek vagy kutyakamillának nevezik. Melius Juhász Péter borban vagy ecetben megfőzve ajánlotta a különböző betegségekre a kamillavizet: „A vesének, bélnek folyását megindítja, sőt a tüdőt igen tisztítja" — írta. Melius Juhász idejében tehát szinte valami mindenre jó csodaszernek hitték a kamillavizet és a kamillaolajat, és más jobb orvosság hiányában a legkülönbözőbb esetekben használták, bizonyára sokszor valamelyes eredménnyel. Általunk is már jól ismert és sokszor bevált tanácsok ezek: „A fejet jó véle mosni, fájó sebet gyógyít. Sebet jó a vizével vagy a megfőtt vizével mosni. Igen jó a szegfű olaj clysterbe dagadás vagy hasfájás ellen", Melius Juhász és német forrásai ezzel még nem elégedtek meg: a sárgaságos betegeknek és a hideglelősöknek is borban megfőzött kamillát ajánlottak. Végül pedig olvassuk el ezt az időtálló tanácsát is : „Igen jó a hideg fájó gyomrot, tagot, a vesét kenni szegfű olajjal, akiben kő vagyon és akinek hasa fáj". íme XVI—XVII. századnak, valamint napjainknak egyik leggyakrabban használt gyógynövénye, amelyet még Lippai János 21# 323