Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 35. (Budapest, 1965)
Adattár - Orvostörténeti levelek II. rész
ségben tartották és az szerint accomodálták; mely dologra mű is reá emlékezvén, kik Isten Ó szent felsége kegyelmességéből akkoriak meg maradtunk és az ő leveleknek páriáját is meg látván, könyörögvén annak okáért az borbély mesterek képiben minékünk ezen fényül meg írt Borbély Lukáts és Borbély Mihály, hogy ő nekik ezután való jó rendtartásnak okáért az előbbi leveleknek páriájából és azon kívül is, ha mit illendőt és jót találnánk, bizonyos Articulusokat jó rendtartásnak okáért adnánk, ki lenne mind Istennek ő felségének tiszteletire' s mind az közönséges egyességnek meg maradására. Mivel hogy pedig minden féle mesterség és tudomány Istentői vagyon, főképpen pedig az borbélyság felette nagy dologban jár és gyakorta sok tudatlan borbély mesterek miá sokaknak halálok is történik: mi annak okáért kegyes indulattal élőnkbe vévén könyörgéseket és látván, hogy méltó's igaz dolgot kívánnak, egymás között beszélgetvén az ő kívánságukat, jovallattuk, approbáltuk, méltónak és illendőnek itiltük és nekik az ő kévánságok szerént való Articulusokat és rendtartásokat írva kiadtuk, mind az levélnek párjából és újjabbakot is, az kiket jóknak és illendőknek itiltük, városunk öregbik petsétivel meg erősítettük, hogy ezek ellen az meg írt Articulusok, rendtartások ellen se nemes, se nemtelen, se várasi, se nemes háznál lakó, az ki ezzel a mesterséggel akar élni, se katonák közt lakó borbély, — attól meg válva, hogy ha az mi kegyelmes urunk ő felsége valameddig varasunkban lészen, se külső, se belső nyavalyát, az kihez ők tudnak és értenek, akaratjuk ellen mivelni, és borbélykodni semmi képpen ne merészeljen, sőt ha ki ez ellen akarna tselekedni, akkori bíró uram segítséget adván nekiek, az ellenkezőnek minden mívszerit el vehessék, tikozolhassák, földhöz verhessék és ronthassák, mellyet mü is egész tanátsul oltalmazni akarunk mindenek ellen, minden tzikeliben, de így hogy urunkat, ő felségét ők is felőlié meg találják és ő felségivei confirmáltassák. Az mely Articulusoknak és rendtartásoknak tenorí ekképpen következnek: Mindeneknek előtte valamely borbély ifjú mester az mesterséget fel akarja követni, az jámbor, istenfélő és igaz nemzetből való személy légyen, ki igaz czéhos helyen tanolt és apród avagy inas esztendejét igazán ki töltötte, arról való levelét az Czéh előtt producallja; se orv, se parázna, se gyilkos, semmi nemű gonosz vétekben élő személy ne légyen, mert efféléket a' Czéh bé nem fogad; azután ha ezekben az vétkekben nem találtatik, a' mesterség neki fel adassék, de így, hogy az próbák főzésére elegendő légyen és a Czéhban két kezest adjon, hogy a' Czéhnak igasságát mindenekben fogyatkozás nélkül bé szolgáltatja, ha pedig bé nem szolgáltatná, a' Czéhnak légyen az kezeseken mindeneket meg venni.