Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 34. (Budapest, 1965)

Adattár - Orvostörténeti levelek (Fodor István gyűjtéséből)

Nemes szenvedély rabja volt Fodor István és ennek a jegyében gyűjtötte össze a most közlésre kerülő, miként ő mondotta: „orvos­történeti leveleket", amelyben páratlan ízléssel válogatta ki a felkutatható múlt jellegzetes szellemi megnyilvánulásait. Fodor István évekkel ezelőtt meghalt. Az a hitünk, hogy ezzel a publikáció-sorozattal, amelyből most néhányat bemutatunk, az orvostörténelem részéről is hozzájárulunk emlékének kijáró meg­becsüléséhez. Sárospataki PATAKI S Á MUEL E néven az első orvosdoktor, P. István görgényi ref. lelkész (kinek hasonló nevű atyja 163 S-ban költözik Zemplén megyéből Erdélybe) és Nagy Böszörményi Katalin fia, szül. 1692. január 1-én Toroczkószent­györgyön. Önéletleírásában születésének tényéről ekként emlékezik : ,,A közös levegő bészívásának lehetősége és a fény élvezetének kezdete a legfőbb Istenség jó indulatából ezerhatszázkilencvenkettő januáriu­sának 1. napján jutott osztályrészemül." Tanulmányait Görgényszent­imrén kezdi majd a kolozsvári ref. főiskolát elvégezve, gr. Teleki Pál fiának, Ádámnak nevelője lesz. 7 év múltán, részben Teleki Pál költségén külföldi egyetemekre kerül. 1720-ban Franekerában, 1721-ben Utrecht­ben, 1723-ban Leydenben és Halléban tanul, ahonnan 1726-ban, orvos­doktori oklevéllel tér haza. Előbb Kendilonán, a Telekiek udvari orvosa majd 1728-ban Désre kiterjedt orvosi gyakorlatot folytat, egyúttal városi szenátori és eklézsiai gondnoki tisztséget visel. 1738-ban Kolozsvárra költözik, hol 13 évig a ref. főiskola gondnokságát viszi. A Teleki-család mindenkor az ő orvosi szolgálatát veszi igénybe. Nagy hírnévnek és tisz­teletnek örvend Erdélyszerte. Emberbaráti tulajdonságára utal, hogy a szegények részére patikát létesít és mindenkor a nép egészségügyének szenteli életét. Kolozsváron, 1766. október 8-án hunyt el 71 éves korában. Neje 1726. okt. 1-től: Dalnoki Mária. Munkái, Weszprémi hiányosan jelölt címadatai szerint : 1. Tractatus de peste.. . 2. Nomenclator plantarum Transilvaniae. . . 3. Observationes clinicae. .. 4. Pataki Sámuel naplója. Közli dr. Pataki Jenő, Kolozsvár, 1922. 1-47. t. Kéziratban : Totius vitae meae cursus, peregrinationis, experientiae ac conversationis compendium c. Emlékirata, mely sok művelődéstörténeti adatot tartalmaz. (Az Erdélyi Múzeum Egylet birtokában.) Halálára : Naeniae Lugubres. . . in tristi funere dni Samuelis Pataki. Claudiopoli, 1766. és gyászjelentése.

Next

/
Oldalképek
Tartalom