Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 34. (Budapest, 1965)

Vita Zsigmond: A csömör orvosi és népi gyógyítása a XVII-XIX. században

ételekkel és nemes borokkal, aztán meg tormával és mustárral vesznek erőt ezen a betegségen, parasztjaink pedig, mindkét nemen, hagymás és ecetes ételekkel, meg kemény munkával és — hogy nevén nevezzem — verejtékükkel és kiéretlen nedveiknek bőrük lyukacsain át való érezhetetlen kigőzölögtetésével gyógyítják magukat" [1 ]. A tudós erdélyi orvos változatos, gazdag megfigyelései nyilvánulnak meg ebben a levélben. Talán az egyik első eset az, hogy hazai orvos ilyen határozottan különválasztja a népi orvoslást, az orvosok által ajánlott, de csak a feudális társadalom felsőbb rétegeiben elterjedt gyógymódoktól. A népi orvoslást, amint itt láthatjuk, egyrészt a gyakorlati tapasztalat, másrészt pedig a nép társadalmi helyzete, a mindennapi, pihenést nem ismerő munka és a nyomorúság szabta meg. A lázzal nem járó és rosszulléteknek munkával való legyőzése bizonyára nem tekinthető magányos vagy szórványos esetnek, főként a nép körében ez mindennapos volt. Volt emellett a csömörnek egy másik, igen elterjedt gyógymódja is: a megkenés, amit Pápai Páriz is említ levelében. A kenésre nemcsak kenőasszonyok vállalkoztak, hanem úgy látszik a diákok között is voltak szakértői. Hogyan milyen eredményes volt a kenés olyan esetekben is, amikor az orvosok nem tudtak meggyógyítani egy beteget, azt érdekesen írta le Salamon József kolozsvári teológiai tanár. Salamon József az 1814/15. iskolai évben agöttingai egyetemen tanult erdélyi barátaival együtt, amikor egyiküket, Király Mihályt, a forró nyavalya" leverte a lábáról és a többiek rendre virrasztottak mellette. Salamon ezután a következőképpen írta le a beteg meggyógyítását [2], „A híres orvos, dr. Osiander járt hozzá, s hittük, hogy legjobb meggyőződéssel gyógyította, de midőn egy estve kevés reménnyel távozna el a betegtől, mi tartottunk felette consiliumot s el is határoztuk a még eszén volt beteggel és beleegyezésével, hogy ő csömörből kapta a terhes betegséget s ennek orvossága nálunk a kenés. A megkenést Csórja Ferenc vállalta, ki leggyakorlottabb volt s azt még azon este szerencsésen véghez is vitte. Következett reggel az orvos megpillantá a beteget, s örömmel kérdezé: mi történt itt?, a beteg meg van mentve! Az akkor jelen voltak elbeszélték az egész történetet, s a jeles orvos nagyon örvendett, hogy a magyar betegséget láthatta s az orvoslást is, ha még egyszer végrehajtani hasznos lenne, látni óhajtotta. Csórja ezt véghez vitte, dr. Osiander pedig végig3-1