Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 33. (Budapest, 1964)

Hippokratész könyve a levegőről, a vizekről és a vidékekről - Az időjárásról. I. és II. rész

lását, egyesek orrvérzést is. Sok fiatal leánynál ez a tisztulás ebben az időben jelentkezett először. Egyeseknél megfigyelhető volt, hogy a tisztulás és az orrvérzés egy időben jelentkezett, mintahogy Daitharszesz leányánál, aki, akkor kapta először a tisztulását és ugyanakkor erős orrvérzést is. Nem tudok olyan halálesetről ezek között, akik hasonlóképpen viselkedtek. Ezzel szemben a terhesek, akik véletlenül megbetegedtek, amennyire én tudom, igen korán elhaltak. A legtöbbnél a vizelet megfelelő színű volt és híg, nagyon kevés üledéke volt, ugyanakkor vékony és epés bélürülés. Sokaknál, akiknél mindezek a tünetek határozottan megfigyelhetők voltak, a betegség bélhuruttal fejeződött be, mint például Xenophannál és Kritiasznál. Azokra is kell, hogy gondoljak, akik a krízis után mindezen tünetektől megszabadulva gyakran még üledékes, erősen felhígult, vékony vizeletet ürítettek, mint Bion, aki Szilennél feküdt betegen, Kratianál Xenophan szolgálójánál, Aretonsz fiánál és Minzisztratusz feleségénél. Mindezek az itt említettek bélhurutszerű megbetegedésben haltak meg. Vizsgálat tárgyává tehető hogy ez azért történhetett, mert ezek vizelete vízszerű volt. Az őszi hónapok elején a betegség sokaknál a 11. napon szűnik meg és ezeknél a várt visszaesés nem áll be. Ebben az időben a betegek álomkórban szenvednek, főleg gyermekek, de ezek között nagyon kevés a haláleset. November elejétől a napéjegyenlőségig és a tél elején a magas lázak gyakoriak. Ezek közül nagyon sokan lázas állapotban félrebeszéltek, s ezek legtöbbje meghalt. Ezzel szemben nyáron kevés hasonló megbetegedés jelentkezett. A magas láz a kitörés pillanatától veszedelmes következményekre utalt. A lázas állapot azonnal súlyos, a betegek bár kevéssé fáztak, de aludni nem tudtak, erősen levertek, szomjasak és a nyugtalanságtól és undortól szenvedtek. Kevés, és igen gyanús módon a homlokukon és a nyakukon izzadtak, nagyon kevés izzadt az egész testén, a félelemtől és a súlyosan rossz kedélyállapottól terhelten, ugyanakkor kétségbeesve is. A végtagok külső hidegsége főleg a lábfejen, különösen azonban a kezeken volt megfigyelhető. Ezekben az időkben látható volt az állapotuk rosszabbodása is. Legtöbbje a negyedik napon kapta a legerősebb fájdalmakat. Az izzadás hideg verejték volt, a végtagok többé nem mellegedtek fel, hanem a hideg következtében elkékültek; a betegek nem voltak szomjasak. A vizelet feketén távozott [9]