Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 33. (Budapest, 1964)
Könyvismertetés - Pálos István: A hagyományos kínai orvoslás (Kőhegyi Mihály)
pen azokat a gyógymódokat tárgyalja, amelyek kiállták a természettudományos kritikát, bár megemlíti a régi hiedelmeket, babonákat, ráolvasásokat is. A kínai gyógyászat első írásos emlékeivel az időszámításunk előtti XIV—XIII. században találkozunk. Az ásatások alkalmával felszínre került „jóslócsontokon" többféle betegség írásjegye található. Az első írásos emlékek létrejötte óta eltelt több, mint háromezer esztendő viszont igen sok problémát vet fel. A kínai gyógyítás története szorosan összefonódik az egész kínai társadalom történetével, de egyben nyelvészeti, régészeti, őstörténeti és szövegkritikai kérdés is. Ismeretes, hogy a kínai írás fogalomjelölő írás. A fogalom jelölésnek viszont az évezredek során többféle formája is volt. Az írásjegyek értelme igen sokszor bővült, változott; egyesek kivesztek a használatból, mások átalakultak, így igen sok írásjegy jelentése egészen más volt évezredekkel ezelőtt, mint ma. A nép nevet adott a betegségeknek, gyógyszereknek. Az írást viszont csak írástudó, tanult emberek ismerték. A gyógyászati fogalmak jelölésére vagy a népnyelvi szó írásjegyét vették át, vagy — bizonyos esetekben, amikor a jelölésre nem volt megfelelő írásjegy — már használt, azonos hangzású szavak jeleit vették alapul, s az eredeti írásjegyen csak valamelyest módosítottak vagy változtatás nélkül alkalmazták bővített értelemben is. Elképzelhető, hogy a szövegek értelmezése ennek folytán milyen nehézségekbe ütközik. A jóslócsontokat felváltották a bambuszlapocskák, szövet- vagy selyemdarabok, míg az időszámításunk előtti első évszázadban a papír, majd az időszámítás utáni IX. évszázadban a nyomtatás (!) feltalálása újabb nagyszabású lehetőséget adott az írásbeli közlésre. Addig azonban már az orvosi művek kommentár-irodalma is olyan nagy lett, hogy sok, egészen régi műnek az értelme is átalakult az adott társadalmi helyzet vagy vallási szemlélet szerint: olyanokat magyaráztak bele a szövegbe, amelyek eredetileg nem szerepeltek vagy nem is szerepelhettek bennük. Abból a szempontból viszont hasznos volt a kommentárirodalom, hogy olyan műveket vagy töredéket is megmentett az utókor számára, amelyekről egyébként nem lenne tudomásunk. A könyv két részre oszlik: Az első rész az egyes gyógymódok megértéséhez feltétlenül szükséges előismereteket fűzi egybe. Emellett azokról a különféle társadalmi körülményekről, szellemi áramlatokról is beszámol, amelyek a hagyományos gyógyászat kialakulására és fejlődésére döntő hatást gyakoroltak. A második (nagyobbik) rész ismerteti az egyes ősi gyógymódokat: a tűszúrásos (akupunktúra), az égetéses, vagy melegítéses (moxibuszció), a légzéses stb. kezelést, a hagyományos gyógyszerészetet és gyógyítási elveket.