Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 33. (Budapest, 1964)

Dr. Vörös Márton: Egy járvány tanulságai

EGY JÁRVÁNY TANULSÁGAI írta: DR. VÖRÖS MÁRTON (Pécs) A

mikor Behring 1890-ben a diftéria therapiás antitoxinjét feltalálta, a döntő kísérletek szinte versenyfutásban voltak a halállal, mert Európára olyan súlyos méretű diftéria-járvány szakadt, amely a középkori pestises pandemiákra emlékeztetett. Az 1892/93. évi kontinentális diftéria-járvány egyik legszomorúbb szakasza 80 százalékos halálozással, Baranyában zajlott le. Részben a kiugró arányszám, részben a járvány alatt megmutatkozó, ma már szinte hihetetlen társadalmi vonatkozások miatt szükséges és hasznos ennek a baranyai járványnak a részleteit megismernünk, tanulságait levonnunk. A kérdés átfogóbb megértéséhez rövid történelmi visszatekintést adunk. Az európai orvostudomány első alapítója, a görög Hippokratész ismerte a betegséget és azt tartotta róla, hogy Egyiptomból hurcolták be. Elsőnek ő írta le helyesen a betegség szimptomatológiáját, bár kortársai a jelenségek alapján a diftériát több betegséggel azonosították. Egyik követője, Aretaios már megkülönböztette a szíriai és egyiptomi változatot, kutatva ezek kórbonctani sajátságait is. A középkor járványai között a diftéria ritkán jelentkezett, és inkább az akkori annyira jellegzetes gané-patika emlékei tartották fenn a hírét, amikor is fokhagymás sertésganét és mézes kutyaganét használtak ellene. A XIII. századi bázeli nagy járvány leírása megközelíti Hippokratész megállapításait. A XIV. század elején a francia Chauliac, aki a súlyosabb műtétekhez alkalmazta a narkózist, kísérletezett a diftéria-tályog felnyitásával. Egyes délfrancia tájakon 11# 163