Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 32. (Budapest, 1964)

Müller, Reinhold F. G.: Az ősi indiai seborvosok hétcsoportos betegségfelosztása. — Kritikai ismertetés

gyakran más indiai hagyományok) szövegei nem nyújtanak támpontot arra, hogy keletkezésük történelmi időpontját megállapítsuk, így a Susruta-Samhita é sem. Seborvosi alapszövegei alighanem a ,régi orvostan' nyolc részének általános összefoglalásaként keletkeztek, durva becslés szerint az időszámításunk szerinti első évezred közepe körül (15). Itt fel kell tételezni, hogy az eredetileg kidolgozott seborvosi traktátusba (salya-tantra) a többi hét traktátust rövid idő múlva a mellékletbe (uttara-tantra) beledolgozták. Utóbbit azonban nem tartották utólagos pótlásnak, „kiegészítésnek", hanem a végén levő tartalomjegyzék szerint su 3,43 „felsőbbrendűnek" (16), tehát nagy, általánosan elismert jelentőségűnek. Ez fennmaradt a szöveg átdolgozásaiban is és a tanok elég jelentős kibővítésében a következő századokban, amelyeket kritikai szempontból figyelembe kell venni. Megmaradt a fent lefordított szövegben is, amely nem tekinthető réginek. Ott 12-ben, a dháturól szóló tan érvényessége bizonyítékaként utalás történik az uttara-tantrara. A jvaravóX (,hőség' vagy „láz") szóló eredetileg régi és továbbra is kedvelt tanítás keretében ut° 39,66—67 a dhatu keletkezését látszólag közismertnek feltételezi (mag itt nincs vagy még nincs megemlítve). A 12 kommentárjában utalást találunk azonkívül kusthara és a betegségről szóló tanra. Itt ni° 5,22 és a folytatásban fel vannak sorolva a hét dhatu rétegeződései, amelyek a bőrrel kezdődnek, előidézve a dhátuk sorának származása által, a véda áldozatnál való megfigyelések által (17), de talán előidézve a bőrmegbetegedéshez (kostha) való kapcsolat által is. A kedvelt szél-bajnál ni° i,25 és folytatásában a sor szintén a bőrrel kezdődik (tvac), melynek megnevezését azonban a kommentár az orvosilag szokásos kezdettel quasi kijavítja nedvre (rasa), A fejlődéstant su° 14,10 fejti ki: ,Nedvből keletkezik a vér, abból a hús, húsból a zsír, zsírból a csont, ebből a velő, velőből pedig keletkezik a mag'. Az itt felsorolt helyi hivatkozások betegségekben megfelelhetnek annak, hogy [legalább is modern elgondolások szerint] dhatut „helyzetnek, rétegnek, alkatrésznek" tartsuk. Su° ia.,10 magyarázat azonban megváltoztatja a sorrendet, ami ,áttevés' egy működtetésének régóta megőrzött jelentéséről tanúskodik, mint dhatu mérvadó értékeléséről az orvosi szóhasználatban (19). Mellesleg megjegyezve a kevés utalás arról tanúskodik, milyen másképpen gondolkoztak (újkori