Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 32. (Budapest, 1964)

Adattár - Pataki Sámuel és Almási Balogh Pál orvosok portréi (Dr. M. Kiss Pál)

közül elég sokkal ismerkedtem meg, de összevéve nem örültem ugy a velük töltött időnek, mint annak a félórának, a melyet Ehrlich-hel diskuráltam el. Hazatérve, a mieinket jól találtam, csak az bánt, hogy a mama levele megint arról szól, hogy apám még mindig köhög. Ne siessenek haza. Rettenetes idő van, nincs sehol egy falevél sem..." A levél befejező része szűkebb családi problémákkal foglalkozik. A legnagyobb élményként emlegetett, Ehrlichhel való találkozása valóban egy életre szóló ösztönző hatás maradt. így az egykori 48-as honvédorvos, a Szabolcs megyei inségkórház főorvosa, a tbc elleni védekezés első ösztönzőjének hihetetlenül gazdag életműve méltó örökösre és folytatóra talált Sándor fiában, annak a sok egyéb mellett ez a levél is ragyogó bizonyítéka. Dr. Szállási Árpád PATAKI SÁMUEL ÉS ALMÁSI BALOGH PÁL ORVOSOK PORTRÉI Az 1790—91-i országgyűlésen a megszokott sérelmek felsorolásán kívül szerepelt Bikfalvi Kóréh Zsigmond [1] háromszéki származású festő kérelme is. Teleki Sámuel erdélyi kancellár, a híres Teleki-téka alapítójának javaslatára évi 180 forint segélyt engedélyeztek neki bécsi, majd itáliai tanulmányútra. A bikfalvi születésű festő akkorra már elvégezte a nagyenyedi kollégiumot, sőt tanárkodott ott egy ideig, de sem a tanítás, sem az irodalommal való beható foglalkozás nem elégítette ki. Festői tehetségét szerette volna továbbfejleszteni. A fenti összeg segítségével került Kóréh Zsigmond a bécsi akadémiára. Pataki Sámuel protomedikusról Bécsben festette talán legsikerültebb arcképét [2]. A jó állapotban megőrzött olajfestményen első pillanatra is szembeötlik a rokokós parókával keretezett karakteres arc. A szem, az orr, a száj vonala különösen sikerült. Az egykori öltözet részletszépségeit is nagy gonddal dolgozta ki. Pataki — a feljegyzések szerint — már bécsi egyetemista korában sokat és elmélyülten tanult. Erre utal a művész, amikor lúdtollal és papírral örökíti meg az ifjút önmagát. A lefestett egyén jellemzésére