Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 31. (Budapest, 1964)

Dr. Réti Endre: Magyar darwinista orvosok (1945-ig)

létre, melyek még mai nap is, noha lassan, de szakadatlanul működnek; 2) A földön létező életalakok lassú és folytonosan átváltozó és általán véve előhaladó kifejlődésben vannak mindhogy pedig a földünk történetében uralkodó, ezen általános »kifejlödesi törvény^ az emberi fajra is áll, e nézet egyszersmind az emberiségnek ugy értelmi, mint erkölcsi előhaladását szükségképp feltételezi." Tovább elemezve, Margó kifejti, hogy Agasiz egyik utóbbi, „An Essay on Classification" c. műve . . . oly nézeteket is tartalmaz, melyek a szerves világban mutatkozó tényekkel, újabb kori geológiai ismereteinkkel s a természettudományok szellemével határozottan ellenkeznek. Ilyenek különösen állításai a fajok keletkezéséről. Itt Agasiz elhagyva az egzakt tudományok területét, egyenesen a csodák országába lép. Ö ugyanis ahelyett, hogy a fajok keletkezését természetes okokból igyekezett volna megfejteni, azokat Cuvier szerint egy személyes teremtő természetfölötti közvetlen behatásától feltételezni, s minden fajt úgy tekint, mint „a teremtő eszméjének örökké változatlanul maradó megtestesítőjét". Emellett pártolja és védi Cuviemek az ún. ismételt teremtésekről való régi nézetét, amely az újabb kori geológiai tényekkel teljesen ellentétben áll. Margó rendszeresen végigmegy Agasiz megállapításán, és lelkiismeretesen bírálja vagy dicséri azokat, úgy, ahogyan értéküket a darwini tanokkal való összehasonlítás során felméri. A földrajzi elterjedést illetőleg Agasiz a fajokat nem tartja egy párból, hanem a föld különböző részéi rögtön és egyidejűleg teremtett párokból származottaknak, s ezzel egyszersmind az emberi fajt is nem egy őspárból eredetinek állítja és nem egységesnek. Pedig e nézetek — mint tudjuk — határozottan ellentmondanak a természet egyik legfontosabb és legalaposabb törvényének, ama törvénynek, amely szerint minden fajnak csak egy „teremtési vagyis elterjedési központja" van. „Valóban különös — írja Margó —, hogy Agasiz ilyen nézetekhez oly erősen ragaszkodott, mindamellett mégis elismeri az ember és az állatok közt létező közeli rokonságot, el a legalsó fokon álló embernek hasonlóságát, az anthropoid-majmokkal." „Mindemellett mégis az elméletnek nem egy érdekes és