Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 31. (Budapest, 1964)

Dr. Réti Endre: Magyar darwinista orvosok (1945-ig)

dolgot subsummalni orvosok közt még nagyon napirenden volt.. . Az emberek rendesen azokat szeretik és magasztalják, kik kedvelt meggyőződéseik vagy előítéleteik mellett ügyesen és szerencsésen küzdeni, azokat megvédeni, s így tetszetős fény­ben feltüntetni képesek; és ki a közvélemény ellen, legyen az bár tudósok véleménye, föl mer kelni s az évszázados hitet megingatni, — az pártütő, kit ha okokkal legyőzni nem lehet, erőhatalommal kell legyőzni, s megsemmisíteni. — így járt szerzőnk is... midőn a birodalom fővárosában a reactió nem­csak politikai téren törekedett a szabadelvüség elnyomására, de politikai felügyelését a tudományokra is kiterjeszté, midőn Skoda és Rokitansky szava az új cültus miniszter előtt nyoma­tékkal nem birt s a velők való ellentét szinte érdemnek tekin­tetett: a tudományos forradalmárnak sem lehetett többé ott helye ..." E szellemben szerkesztett lapjaink közül nem egy szívesen fogadta a haladó tudományos eszméket, mert a tudományos gondolatokat legalább átengedte a cenzúra, mert azokat aligha értette meg. A darwini tan eZső híradásai nem orvostól származnak; ta­nárember közli az első cikket a fejlődés darwini tanításáról. 1860-ban, néhány hónappal Darwin munkájának megjelenése után hozza a Budapesti Szemle (383. old.) Jánosi Ferenc (1819— 1879) cikkét: „Uj természetrajzi elmélet. A nemek eredete." Jánosi marosvásárhelyi tanár volt, Mentovich Ferenccel együtt gyártott lőport a szabadságharc számára. Természettudományi érdeklődése vegytani és orvosi ismeretei („mondhatni, maga volt a maga orvosa s az egészségtan körül terjedelmes isme­retei voltak" — írja Szinnyei) vezették a darwinista tanok felé. „Kevés tudományos mü keltett oly élénk figyelmet, — írja Jánosi — mint az, amelynek cime e sorok fölött olvasható. A legzajosabb megtámadás, s az éppen oly zajos elismerés, mely folytonosan kiséri, tanúsítják is, hogy itt egy lángész müve áll előttünk, melynek hivatása a termékenyítés, s az eszmék és gondolatok mindennapi folyamát uj mederbe indítani." „ . . . Mi is lehetőleg rövid ismertetését adjuk egy francia

Next

/
Oldalképek
Tartalom