Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 31. (Budapest, 1964)
Dr. Réti Endre: Magyar darwinista orvosok (1945-ig)
megközelíti a későbbi engelsi fogalmazást (mechanikai, fizikai, kémiai, biológiai folyamat fogalma). Barra István, Pest megye főorvosa 1833-ban közölt disszertációja „Természeti értekezés a három természetország lényei rokonságáról és párhuzamos kifejlődéséről" címen jelent meg, és Arisztotelész szerint ásványokra, növényekre és állatokra osztja fel a természetet. Látja az állandó változást: „A természet teremtményeit szüli, rontja, megújítja ... egy soha el nem végződő útban." Barra gondolkodására rányomja bélyegét a társadalomban lefolyó erjedés, mozgás, s amikor a természeti felfordulásokról (revolúciókról) beszél, megjegyzi: „Ez esett kevés idővel ezelőtt a politikus világban." Szerinte a három különböző természetország nem egyéb, mint egy életműves (szerves) egész, „melynek összes részei, noha különböző természetűek, belső szoros atyafiságban állnak egymással". Az ember e rokonság egyik tagja. „Az állatországnak két szélső határán egy részről ezen apró állati atomok (azaz az egysejtű ázalékállatok), más részről az emberek állanak." Látja, hogy az állatvilágban (az embert is beleértve) a fejlődés „mindenek felett az idegrendszer és az agyvelő finomodásában látni való, mellyel a lelki tehetségek közbevetetten összefüggésben állnak". „A léleknek tulajdonképpen való orgánuma az idegrendszer és az agy." Az embrió fejlődése és a törzsfejlődés párhuzamosságáról így ír: „Ezen apró tekék (a petéből származó első sejtek) összeforrasztatnak és valódi féreg alakot mutatnak. Azután megjelöltetnek ők kicsucsorodásokkal, melyek közül egy a főnek, kettő a lábnak durványa (kezdeménye), amikor is hasonlít az ember a bogarakhoz, különösen a méhhez, a kövér anyákban a pókhoz." Ezután külsőleg a csigákhoz hasonlít. Barra itt tévútra siklott abbeli törekvésében, hogy az emlős embrió bizonyos fejlődési fokán az ízeltlábúak és puhatestűek egyes tulajdonságait is kimutassa, ez a tévedés bizonyos mértékig G. St. Hilaire-re emlékeztet. „Későbben a vérforgás rendszer alkatra nézve megegyezik a halakkal, azután külső idomjára nézve hasonlít a békákhoz." 9 Orvostörténeti közlemények 129