Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 29. (Budapest, 1963)

Dr. Hahn Géza: Az első orvosok a magyarországi munkásmozgalomban

AZ ELSŐ ORVOSOK A MAGYARORSZÁGI MUNKÁSMOZGALOMBAN Irta: dr. HAHN GÉZA (Budapest) A

magyar orvosok legkiválóbbjainak aktív rokonszenve a dolgozó nép iránt évszázadokba visszanyúló vonása orvostörténelmünknek. Az együttérzés és segítőkészség megnyilvánulása orvosi irodalmunk klasszikus műve, Páriz Pápai Ferenc „Pax corporis"-a.; a dolgozó nép egészségügyének elmaradottsága késztette Perlitzy János Dániel, Nógrád megyei tisztiorvost, a „Medicina pauperum" megírására. Hof finger János György (XVIII. sz.) Selmecbányái főorvos megrázó szavakkal ecsetelte a bányászok igen rossz egészségügyi viszonyait; Haffner Mihály, Pest városi orvosa a „munkás közrend" létszámának megnövekedése miatt sürgette a Rókus Kórház megépítését. A nép iránti együttérzés bíráló szavakra késztette Csorba József, Somogy megyei fizikust saját kartársaival szemben is; szemükre hányta, hogy a tehetősebb páciensek után futkosva, elhanyagolják a nép nagyobb része egészségének védelmét. Midőn a nemzetközi orvostudomány fejlődése a XIX. század második felében meggyorsult, orvostudósainktól nem csekély erőfeszítést követelt az, hogy állandóan lépést tudjanak tartani a tudomány mindenkori színvonalával, sőt maguk is kimagasló eredményekkel gyarapítsák azt. Ennek ellenére a dolgozó néppel való törődés nemcsak hogy náluk is megnyilvánult, de még fokozottabban jelentkezett, hiszen az egészségügyi helyzet elmaradottsága még kirívóbbá vált. Korányi Frigyes, a múlt század ötvenes éveiben, angliai utazása után mutatott rá a falusi lakosság nagyfokú halandóságára és az ebből