Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 29. (Budapest, 1963)

Dr. Tasnádi Kiibacska András: Palaeophysiologiai és palacopathologiai jegyzetek

Ebben az esetben is 2-3 méter magas állatokról, méghozzá madarakról volt szó. Átnézve az irodalom anyagát, véleményünk az, hogy az eddigi vizsgálatok nem elegendők a kérdés eldöntésére. Piveteau 1955-ben, Parisban megjelent nagy összefoglaló művében ugyanezt olvassuk. Itt Lapparent és Lavocat azt mondják, hogy a kutatók egyrésze ma is Nopcsa véleménye mellett, másik része ellene foglal állást (6). Kétségkívül rendkívüli nagyságú hypophysis-gödrökről tudunk az esetek túlnyomó többségében. Mégis a kérdés kizárólag csonttani vizsgálatokkal ebben az esetben sem dönthető el. Amint a palaeopathologiai vizsgálatokban, a tudomány mai állása mellett a palaeontologus többé nem érhet el megnyugtató eredményt orvos közremunkálkodása nélkül, legalább az esetek nagy többségében nem, úgy a palaeophysiologiában is elérkeztünk ahhoz a határhoz, ahol tudomásul kell vennünk, hogy palaeophysiologiát sem lehet művelni physiologusok nélkül. A palaeontologusnak physiologus társat kell keresnie kollektív munkára, s akkor hamarosan kitűnik majd, melyik út járható a további vizsgálatok során és - legalább egyelőre - melyik nem. Nem szokatlan jelenség ez egy-egy tudományszak történetében, bár a munkatárs tudatos keresése két, ennyire távolálló tudományszak területén mindenesetre megnehezíti a dolgot. A közös munkának a többi között, a lavinává növekedett irodalom szemmeltartása is előnyére válnék. Egyik szak alig ismerheti a másik irodalmát. Egészen más folyóiratokban publikál az orvos, mint a palaeontologus. Ezeknek még hely sem jut a referáló folyóiratokba. Gyakran nem is tudnak egymás irodalmáról. Igen fontos közlemények tűnnek el szinte végképp egészen helyi jellegű és nyelvű orvosi vagy őslénytani zúgfolyóiratokban. Mi volna itt a teendő? Olyan intézetet életre hívni, ahol az orvos, a palaeontologus és más rokon szakok képviselői munkaközösségen belül dolgozhatnának. Feladatuk lenne a többi között az irodalmi és tárgyi kataszterek felállítása, anyag- és fényképnyilvántartások életrehívása, A leírt beteg ősállatmaradványok leírás és lefényképezés után újból visszakerülnek a múzeumok anyagának tömkelegébe, ahol nem mint pathologiás tárgyak, hanem csak mint kövesedéit ősállati ma-