Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 29. (Budapest, 1963)

Erdősi Laura: Wernher: De admirandis Hungáriáé aquis (1549)

lük, s így mintegy megháláljam neked, amit Arriamusból és Saxo Grammaticusból ugyanilyen számú forrásról kijegyeztél. Az egyik igen híres hőforrás a tiroli Alpok kö- A Psevets-i zött Favarias mellett nagyon magas sziklák közt hévíz van. Október hónapban majdnem kiszárad, májusban visszatér a vize és oly bőséges, hogy malomkövet is lehetne vele hajtani. A másik, ennél is híresebb Svájcban van. A leg- Svájci forrás frisebb svájci krónika írója említi róla, hogy augusztusban, mikor ott új hó esik már és a jószágot enyhébb éghajlatú tájakra hajtják onnan, kiszárad. Nem is folyik elő korábban, mint júniusban, amikor a hótól megtisztult hegyoldalon ismét legel a jószág. Sziklából folyik a közeli, itatásra alkalmassá formált árokba, de csak időnként, mégpedig kétszer napjában, ti. reggel és este, majd ugyanannyiszor tűnik el ismét. Ezt a váltakozást évenként megtartja, mígnem augusztusban, ahogy mondtam, ismét kiszárad. Azt mondhatnád, hogy abban a szörnyű pusztaságban az Isten egyedülálló ajándéka ez a forrás a jószág itatására. Amit még az állatok is elismernek, mert amíg azon a tájon legelésznek, szinte maguktól mennek a forráshoz abban az időben, amikor vizet ad. Sőt elmondják még, akik ezt tapasztalatból tudják, hogy ez a forrás anyira nem tűri a szenynyezést, hogyha valami piszkot dobnak, vagy merítenek le belé, a vize néhány napra eltűnik és sem reggel, sem este nem jön elő. A hegyet, ahol ez a forrás van a svájciak nyelvükön Engstlenek nevezik. Azon a vidéken van, amelyet az Aar folyóról Aargau-nak hívnak. Bölcsen jegyzi meg Plinius, hogy szavahihetővé tegye ama híres művében előadott példákat a víz erejéről: Ha valaki - úgymond - azt véli, hogy ezek közül néhány dolog nem érdemel hitelt, ta10 Orvostörténeti Könyvtár közi. 145