Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 28. (Budapest, 1963)

Kulcsár Imre: Adatok Moson megye feudális korának egészségügyi történetéhez

alapján megítélve a helyzetet, nem nyújtott elegendő és biztos segítséget, minden bizonnyal legalább ennek megyebeli elterjedését szigorú zárlattal megakadályozta. Nevezett orvos egyébként megyei orvosnak is ajánlkozott még ugyanebben az évben, de ebbeli kérelmével elutasították és kárpótlásul, no meg a fenti munka díjazásaképpen 50 forinttal jutalmazták [68]. Emléke van annak is, hogy az egyik seborvos hat forintot kapott hasonló munkáért, amelyet Halásziban teljesített ]6o,[. A későbbi években, pontosabban 1739-ben Imberl János seborvost Zurányba, Erberth Márton seborvost pedig Mosonszentandrásra küldik ki fizetéssel, de azzal a megjegyzéssel, és ez jellemző a közfelfogásra, hogy csak „amíg a járvány tart" [70]. Vagyis az orvos csak akkor kellett hatósági orvosként - de a seborvos is -, míg a járvány dühöngött, azután visszamehetett a magánéletbe. Magyaróvár város ezzel szemben Blázsi János Józsefet egy évre alkalmazta, ki a pestishez értő fürdős és borbély volt, és ajánlkozott a városi lazaretbe ezen betegség gyógyítására. Jó orvossága van jelentette ki. Szolgálatáért havi 28 forintot kért, míg a járvány tart, vesztegzár esetén pedig még külön tíz forintot, ezért lazaretben gyógyít, felügyel és rendet tart [71]. Hogy mi volt az a pestis elleni „jó orvosság", sajnos, megállapítani nem tudjuk. Nagyon jó nem lehetett azonban, mert a következő évben már nincsen Magyaróváron. Bizonyára azért bocsátották el, mert működése nem volt kielégítő. E néhány bemutatott eset alapján már megállapíthatjuk tehát, hogy ekkor még irtózott a megye a hatósági orvosi intézménytől, mint felesleges tehertől. Hiszen sok esetben pestis vagy kolerajárvány idején a szolgabírót bízta meg a megye a vesztegzár létesítésével, és némi füstöléses és más efféle, de a járványra szinte ártalmatlan intézkedések megtételével. A lényeg úgyis az volt, hogy a járványt lokalizálják, az ne terjedjen tovább. Példaként megemlíthetjük a Körtvélyes községben dühöngő pestist, amikor az egészségre ügyelő biztosként egy laikust, Stanninger János megyei esküdtet küldték ki a járvány megfékezésére minden orvosi segítség nélkül [72]. Ilyenkor a kiküldött biztos szigorú zárlatot rendelt el, és bizony orvosi közbelépés nélkül a járvány legfeljebb önmagától szűnt meg. 1711-ben Veszprém megyében nagy pestisjárvány dühöngött, miért is a dunántúli megyéktől teljesen elzárták. A határzár létesítéséhez, illetve a