Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 27. (Budapest, 1963)

Dr. Biró Imre: A Korányi és Grósz klinikák megszüntetése egy negyedszázaddal ezelőtt

és a kultúra szolgálatában. Türelmetlenül várta az időt, amikor az egyetemi szokásjog értelmében kezébe veheti a rektori jelvényeket, és hozzákezdhet reíormátori munkájához. ,,Az egyetemek történetével, autonómiájával alaposan foglalkoztam, hogy a nagy feladatra elkészüljek" — írja önéletrajzában [1]. Az elektorok azonban átugrottak Grósz Emilt és -— bizonyára előzetes tárgyalások és instrukciók hatására — 15 szavazattal a rangsorban utána következő Preisz Hugót választották az 1926/27. tanév rektorává. Grósz Emil egy szavazatot kapott [l/a]. Az 1930. évi rektorválasztáson ismét az orvosi fakultáson volt a rektor-adás joga. A rangidős professzorság alapján Korányi Sándor •— illetve a már egyszer mellőzött Grósz Emil — következett volna a rektori székbe. Az elektorok átugrottak a soron következő Korányit (és a már egyszer mellőzött Grószt), és a rangsorban Korányi után következő Nékám Lajost választották rektorrá, aki a leadott 16 szavazatból 15-öt kapott. Korányi Sándor egy szavazatot kapott [2]. Hogy az egy-egy szavazat, amit 1926-ban Grósz és 1930-ban Korányi kapott, egy régi barátság pecsétje volt-e, egy hálás beteg kézszorítása vagy egy független szellem személytelen kiállása a két professzor racionalizmusa mellett egy neobarokk sallangoktól és irracionális eszméktől terhes korban — ez már örök rejtély marad. Az 1935/36. tanévben, amikor a Budapesti I. sz. Szemklinikát és a III. sz. Belklinikát megszüntették, az I. sz. Szemklinika igazgatója Grósz Emil, a III. sz. Belklinika igazgatója Korányi Sándor volt. Grósz Emil 1935 őszén, Korányi 1936 tavaszán töltötték be 70. életévüket, tehát elérték azt a korhatárt, amelyen túl az akkori jogszabályok szerint a felsőbb hatóságok csak ritka kivételként adhattak működési engedélyt a munkásságuknál fogva arra különösen érdemes professzoroknak. A két klinika asszisztensi gárdája — akiknek sorába e sorok írója is tartozott — abban reménykedett, hogy a két Mester, akik a fakultás legkiválóbb, és külföldön is legismertebb professzorai közé tartoztak, tisztelet-év formájában még az 1936/37. tanév-