Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 27. (Budapest, 1963)
Dr. Ratkóczy Nándor: A hazai röntgeniskolák kialakulásának történetéről
Klinikán ez a laboratórium idővel valóságos intézetté fejlődött. A tanítványok száma rohamosan nőtt, és aránylag rövid idő alatt iskola alakult ki. A Korányi Klinika feloszlatása (1936) után önálló épületben kaptam munkatársaimmal elhelyezést. Ebből az osztályból alakítottam ki Kelen Béla nyugalombavonulása után az Egyetemi Röntgenintézetet. Az osztályokkal felszerelt, romjaiból ismét felépített Röntgenintézet 1947-ben klinikai jelleget és elnevezést is kapott, mely még több tanulnivágyót vonzott működési körébe. 40 éves önálló tanítói működésem alatt, melyből 20 évet tanszéken tölthettem, a tanítványok igen nagy seregébe ültethettem át az Elischer iskola szellemét. Mindig azt hirdettem, hogy jó röntgenológus csak kórbonctanilag jól képzett, jó klinikus lehet. Nagy elégtételemre szolgál, hogy évek harca után elérhettem: az új szakorvosi rendelet a röntgenszakmai kiképzés előtt egyéves kórbonctani és klinikai kiképzést rendel el. Meggyőződésem, hogy a megbízható munka alapfeltétele az alapos tanulmányok és az elmélyedés. Kívánom, hogy utódaimat is ez a szemlélet irányítsa. • Az élet sokszor viharos eseményei el-elködösítik a régebbi idők emlékeit. Az ember gondolkodásmódjának elmaradhatatlan velejárója a feledés, mely évről évre sűrűbb fátyollal borítja az elmúlt események emlékképeit. Az Orvostörténeti Könyvtár nemes feladatot tölt be, amikor mindenkor díszes köntösű tudományos közleményeivel, és az időnként ismétlődő emlékünnepségeivel félrevonja a feledés fátyolát. Ismét tisztán állítja elénk orvosi múltunk nevezetes történeteit, szeretteink, nagyjaink alakját azon újabb generációk elé, melyeket már nem kapcsolnak a múlthoz személyes élmények. Ezt a célt kívánta szolgálni értekezésem is. Köszönetemet fejezem ki Zétény Győzőnek és Bugyi Balázsnak, akiknek segítsége nélkül tanulmányomnak a legrégibb időkről szóló részei nagyon is hiányosak maradtak volna. Zétény Győző kérésemre átadta Alexander Béláról szóló tanulmányát és az első budapesti röntgenintézet felállításával kap-