Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 27. (Budapest, 1963)

Dr. Katona Ibolya: Orvosok harca a századforduló éveiben a középiskolai tanulók szellemi túlterhelése ellen

Orvosaink figyelmeztetnek a kifáradás és túlfáradás prob­lémájára is. Grósz Emil; „ha túlfárasztottak a gyermekek, az semmi módon nem pótolható, az mindig veszteség." Tüdős a kifáradást tanulmányozta, és megállapította, hogy „a túl­fáradás ki nem heverhető, vagy csak igen későn, akkor sem egészen". Hajós rámutat arra, hogy a legszorgalmasabb gyerme­keknél mutatkozik meg a legjobban az iskolai túlf áradás káro­sító hatása. Ranschburg Pál a tanításban követeli, hogy a kísérleti pszi­chológia által az utóbbi években feltárt ismereteket alkal­mazzák. Az értelmi képességet ne a grammatika, hanem a ter­mészettudományok alapján fejlesszék, ezáltal az érzékek, az analizáló, szintetizáló és indukciós folyamatok fejlesztése le­hetséges. Sarbó Arthur egyenesen, a valóságot nem szépítve fejtegeti, hogy a legnagyobb nehézséget az okozza, hogy nem tudjuk megmondani, hogy az egészséges értelmi fejlődés a tan­anyag mennyiségével milyen mérhető viszonylatban van. „Az orvosi prakszisban az idegességgel, a túlterheléssel való­jában találkozni, de ezek a gyerekek ab ovo gyengébb ideg­rendszernek." Követeli a Csáky-féle rendelet betartását a vasár­napra vonatkozóan, hogy az valójóban szünnap legyen, ne legyen házi feladat. A vasárnapokat és az év közben adott szüneteket a „szellemi higiénia szempontjából kell felhasz­nálni." Az iskolaorvosoknak ezt a követelményét támasztja alá Juba, Schuschny olyan egybehangzó javaslata, hogy a tan­terv-reformban a különböző szaktárgyak óraszámát csökkent­sék a testnevelés javára. Az ideg- és elmegyógyászok egy része nemcsak a neuraszténia, de az elmebajok kirobbantó okának tartják a túlterhelést (pl. Moravcsik). Ez utóbbi különösképp a serdülő korban jelentkezhet. Mások szemben állanak ezzel a nézettel, mert úgy vélik, a fiatalkori elmebajok veleszületett alapon fejlődnek (Schafjer. Ranschburg). A német elmeorvosok véleménye sem volt egyöntetű abban, hogy mennyiben mozdítja elő az iskolai túlterhelés az elme­bajok kitörését. Finkelburg (1877). Hasse és Snel (1881—82-ben) az iskolát okolták. Kraepelin csak károsító tényezőnek tartotta. 1883-

Next

/
Oldalképek
Tartalom