Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 26. (Budapest, 1962)
Dr. Hornyánszky Károly: A hippokratesi Corpus dermatológiája
tartozott. Boldog-boldogtalant, a legkülönbözőbb betegséggel: tüdőgyulladással, empyemával, phlegmonéval stb. égettek, hogy ily módon a gyulladásos terméket a „beteg kiszárításával" csökkentsék. Megokolt és amennyiben fertőzés nem történt eredményes is lehetett azonban az aranyeres csomók és a szemhéjon levő granulatiók leégetése. — Az égetésről a legszemléltetőbb képet a „látás" könyvének egy leírása adja: A patienst kinyújtott lábakkal, karjaival zsámolyra támaszkodva egy assistens tartja lefogva. A hátat égetve az orvos előbb tájékozódás végett az ereket kirajzolja. Az égetés vastag vasszerszámmal (xauirip vagy xauinpiov) történik oly módon, hogy az csak fokozatosan lesz melegítve és amidőn már izzásba jött, úgy az égetés olajba mártott spongyán keresztül folytatódik tovább. A leírás azután megemlíti, hogy az égett helyen gyulladás keletkezik, ez azonban elmúlik, az égési pörk leesik és a gyógyulás heggel történik. (IX. 151.) A bőrnek tetoválás céljából való égetése, amely megvan egyes vad népeknél manapság is, az ókorban a skytháknál volt szokásos. Hogy ezen égetés aesthetikai okokból vagy más eredetű népszokás alapján történt-e, kérdéses. Jellemző azonban a hippokratesi gondolkodásra, hogy már a saját korában meg nem magyarázható ezen szokásra is ráerőszakolta nedvelmélete s feltevéseit. Eszerint a nomád életet élő skythák azért égetik a vállukat, karjukat, mellüket és egyéb testhelyeiket, mert nedves, petyhüdt constituciójuk folytán gyengék, erőtlenek. Ha azonban az égetés kiszárítja a testet, erősebbekké, ellenállóbbakká lesznek. (II. 98.) Találunk leírásokat nem művi beavatkozás útján létrejött égésekről (írupÍKauoTov-okról) is. Ezzel kapcsolatban olvasunk égési erythemákról, phlyktainákról és elszenesedett pörkös részekről. Utóbbiakat éoxápa-nak nevezték, amely terminusnak ezen értelemben való használata mai nap is megvan. Fogyással csak egy helyen találkozunk: xÍM^Xov-nak, f a ëY" daganatnak mondva az író a lábon levő elváltozást. Gyógyítása a láb melegen tartásával és scarificatióval történt. (V. 238.)
