Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 26. (Budapest, 1962)
Dr. Hornyánszky Károly: A hippokratesi Corpus dermatológiája
-ről beszéltek. A túlsarjadzást, ímepoapKeív-t azonban már a rossz kezelés következményének tulajdonították és maró szereket használtak ellene. Mélyebb fekélyesedéssel járó folyamatokról megemlítik, hogy ezek heg (ouXn,) 8 hátrahagyásával gyógyulnak. Nehezen gyógyuló vagy egyáltalán gyógyulni nem akaró sebes bántalmakat pedig vagy a különböző gyulladásos, gennyes complicatióknak tulajdonították, vagy ott ahol ilyeneket felvenni nem tudtak, ott a humoralis pathologián alapuló constitutiós nézeteiket hozták fel és a test, az izomzat nedvességében látták a gyógyulás akadályát. És itt a fekélyes elváltozásoknak egy újabb terminusával, a 9-n.píov-nalismerkedünk meg. Mint nem orvosi szó vadállatot jelentett, orvosi értelemben azon ,,vadsebekeV értették alatta, melyek terjednek, gennyeznek anélkül, hogy a gyógyhajIámnak legkisebb tendenciája is megvolna. Ami a helkosok aetiologiáját illeti, azon esetekben, amidőn közvetlen tapasztalattal megállapított okokat (mint amilyen az égés által, kötés alatt keletkező sebek stb.) felvenni nem tudtak, ott a humoralis elmélet vagy pedig az endemiásan v. epidemiásan fellépő esetekben a geographiai és klimatikus viszonyok segítették ki a görög orvosokat tudományukban. Külön fel kell említenem ,,a régi lábszárfekélyeket" (az ulcus crurisokat), amelyeket már ők is a varixokkal hoztak összefüggésbe. A bőrbetegségek fekélyesedéssel járó elváltozásait a hippokratesi orvosok, mint sebet kezelték, ezen bőrbántalmak gyógyítása tehát a sebészi eljárás körébe tartozott. ,,A sebeket nem szabad nedvesen kezelni ... mert a száraz közelebb áll az egészségeshez, a nedves ellenben a betegséghez, a seb ugyanis nedves, míg az egészséges rész száraz." Ezekkel a szavakkal kezdődik a „sebekről" szóló könyv. Folytatólagosan is meggyőződhetünk, hogy a fekélyes elváltozások, sebek kezelésének legáltalánosabb formája a száraz kezelés volt, legtöbbnyire a nyitott részeket szabadon hagyták, vagy vászondarabkákkal, levelekkel borították be, ami mindenesetre az ókorban a szerencsésebb kezelési módokhoz tartozhatott, mert a különböző kenőcseiknek a sebre tétele a fertőzés veszedelmét rejthette magában. A sebeknek nyitva vagy szárazon való kezelése egyébként annyira tradicionálisan fennmaradt az utókor számára, hogy a görögök-