Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 26. (Budapest, 1962)

Grynaeus Tamás: Nadály és nadályosok

a vízben fönntarthassák, és pihenés végett mindig valamely szilárd testen kell megtapadniuk" (36). Nadály az orvostudományban Az ókortól kezdve napjainkig Európában és Keleten egyaránt szinte minden időben használták, de egyes korszakokban különösen kedvelt gyógyeljárás volt. Már a Susrutában találunk utasítást arra, hogy ha a pióca nem hagyja abba a szívást, s azt akarjuk, hogy leessen, akkor mézet vagy sót kell kenni a szívókájára (36/a). Fritz Lickint a piócakúrát perzsa eredetűnek véli, majd azt írja, hogy a piócát az európai orvoslásban elsőnek említő Hippokratész még parazitának, és nem gyógyítónak tartotta (36/b). Lokális vérelvonásra rendszeresen valószínűleg Ivolophoni Nikander (i. e. 200—130) használta először. A középkorban, majd utána a XVIII. végén — XIX. század elején jött ismét „divatba", főleg Franciaországban, Broussais és Bouillard kezdeményezése nyomán. Az aszepszis korában száműzték az orvostudományból, de ,,a népi orvoslásban, a fürdők, füvesasszonyok, gyógykovácsok és természetgyógyászok fegyvertárában átvészelt" (37), egészen a humorálpatológiai szemlélet előretöréséig. Ennek következtében a piócakezelés ismét elfoglalta helyét a hivatalos orvostudomány fegyvertárában : a németországi patikákban pl. a 30-as évek táján fokozatosan, évről évre nőtt az eladott piócák száma (38). Megindult a hatóanyag utáni kutatás is. Legfontosabb hatóanyagát, a hirudint Haycraft fedezte fel 1884-ben. Franz állította elő (1903, Göttingen), hatásmechanizmusát véglegesen Markwardt tisztázta (1956). A hirudin kb. 20 000-es molekulasúlyú polypeptid, mely a véralvadás kemizmusában fontos thrombinnal stöchiometrikus arányban egyesülve, komplex vegyületet képez, s így a thrombin hatását meggátolja (39). Valószínűleg azonban más hatóanyagok is szerepelnek a piócamarásnál, éspedig: egy fájdalomcsillapító hatású (Langenhager, 40) ezért nem fáj a piócamarás helye; egy, a histaminhoz hasonló, az ún. ,,H" anyagokkal rokon vegyület (Lindemann, 41). Az utóvérzést (vérbőség és értágulat