Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 25. (Budapest, 1962)

Dr. Vita Zsigmond: Pápai Páriz Ferenc „Pax Corporis"-ának különböző kiadásai

kezhettek a betegségeket és az egészséges élet törvényeit ponto­sabban, megbízhatóbban feltáró orvosi munkák. A Pax Corporis első kiadását Némethi Mihály nyomtatta ki Kolozsvárt, 1690-ben a ref. kollégium nyomdájában. Kevéssel azután, még ugyanebben az évben, Veresegyházi István vette át tőle a nyomda vezetését (8), így tehát a Pax Corporis az év első felében jelenhetett meg negyed rét formában, egészen egy­szerű könyvdíszekkel. Ezt az első kiadást Pápai Páriz Teleki Mihálynak, Apafi fejedelem szinte mindenható tanácsosának és feleségének, Vér Juclithnak ajánlotta. Teleki Mihály azonban már alig olvashatta el a Pax Corporist, mert a Thököly elleni háború előkészületei foglalkoztatták, és 1690. augusztus 21-én a Thököly Imre elleni zernyesti csatában elesett. Érdekes, hogy Pápai Páriz ezután a „Tekintetes Üri Asszony "-hoz, Vér Judith­hoz intézett ajánlásában részletesen megmagyarázta az orvosi tudomány feladatát és lehetőségeit. Pápai Páriz habár szilárdan vallásos felfogás alapján állott, és a gyógyulást az orvos mellett a „menyből kormányzó bölcs Istentől" várta, de kereste a bibliai csodáknak természetes magyarázatát, azonban a cso­dákra való várakozást határozottan elítélte. „Aki csuda-tétel által való orvosoltatást vár akkor, mikor keze között vagy keze ügyében vagyon a rendes és szabados eszköz, vétkezik az Istentől mutatott bölcs rend ellen" . . . írta. A Biblia tudományos magyarázatához hasonlóan „szükség, hogy ... a testi nyava­lyáknak gyógyításában is fákhoz és füvekhez nyúllyunk." A racionális gondolkozás, a természet világának kutatására és megismerésére való törekvés tehát már így jelentkezik, mert ez képezi az orvostudomány alapját. A korabeli orvosok gyakori tévedéseit, tehetetlenségét látva azt is nyíltan megmondotta, hogy „az Orvosok az ő munkájukban nem csalhatatlanok, de abból-is nem következik az, hog}' edgy nyavalya-is nem volna gyógyítható, természetből vett eszközökkel." Ezzel a fontos kijelentésével Pápai Páriz az orvosi tudományok fejlődésébe vetett hitét is kifejezte. És végül megfogalmazta az orvos fel­adatát is : ..tisztünk ez, hogy e bizonytalanságban elkövessünk mindent, valamit életünk meg-marasztalására illendőnek és szabadosnak ítélünk lenni." Ezért sorolja fel az egyes betegségek

Next

/
Oldalképek
Tartalom