Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 25. (Budapest, 1962)

Dr. Jendrassik Loránd: Semmelweis és Lister teljesítményei egy mai élettan-kutató megvilágításában

gató, akinek hullaszagú a keze. Pedig az épületeket is tízszeres biztonságra szokás építeni. S ha már előre nem gondoltak erre, a halandóság ijesztő növekedése figyelmeztethette volna őket a tisztaság követelésének szükségességére. Különösen időszerű lett az 1840 után, amikor az orvostanhallgatók osztálya az I. sz. klinika, a II. számútól, a bábák klinikájától elkülöníttetett. Tudjuk, hogy a gyermekágyi láz mindkettőn rettenetes vámot követelt. Amíg azonban az orvostanhallgatóknál ez, nagy ingadozásokkal, általában tíz és 20% között mozgott, a bábáknál ez az arány állandóan, és következetesen a harmadát sem érte el. Szabatos kísérleti berendezés! Két, közel egyenlő számú csoport volt itt megfigyelés alatt, majd mindenben teljesen azonos körülmények között, mégis ilyen különböző gyógyulási eredménnyel. Tudjuk, időnként a klinikákat be is zárták, hogy a vélt járvány megszűnhessen, de utána kezdődött minden ugyanúgy, az előző eredménnyel. Az orvosi rend és az egész orvosi tudomány megcsúfolására, akik a kórházon kívül és az utcán szültek, alig estek a járvány áldozatául, a legnagyobb veszélyt a kórházbakerülés jelentette. Persze mindezt észrevette a józan közönség is. Sokan megvárták, amíg a kórházon kívül túlestek a szülésen, s azután utcai szülést imitálva utólag vétették fel magukat az ingyenes osztályokra, ahol így már a belső vizsgálat nem volt kötelező. A felvételnél könyörögve kérték, hogy ne az orvosi osztályra, hanem a bábák osztályára kerülhessenek. Ha pedig már az orvosok kezeibe jutottak, sok szülő nő rimánkodva kérte az orvost, s az orvostanhallgatót, hogy tekintsen el a belső vizsgálattól. Semmelweis, mint hivatásának buzgó teljesítője első tanársegédként napi munkáját a boncteremben, az elhunytak boncolásával kezdte, s azután ment át a kórterembe, belső vizsgálatban részesíteni kötelességszerűleg minden nap minden szülőnőt. Később, amikor az okkal már tisztába jött, össze tudta számolni, hogy kik és hányan jutottak az ő közreműködésével a másvilágra. Már meg is tudta előre ismerni, sőt meg is jósolta, hogy milyen típusok azok, akik áldozatul szoktak esni a kórnak, akiknél a kitolási szak elhúzódó, elsősorban az első szülők,