Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 25. (Budapest, 1962)

Dr. Szentágothai János: Apáthy István, a mikrotechnikus

Végül szeretnénk foglalkozni Apáthy ideghisztotechnikai munkásságával, amellyel egyrészt a legtöbb nemzetközi elismerést, de egyben a legélesebb kritikát is kiváltott eredményeit elérte. Aranyozási módszerei közül kétségtelenül a legnagyobb figyelmet eredeti utóaranyozási módszere érdemli. Nem csupán a vele elért bámulatos finomságú képek, hanem amiatt is, hogy ez a módszer évtizedek óta senkinek sem sikerül és ma már szinte misztikus legenda képződik körülötte. Kívánatos volna, ha hazai ideghisztológusaink közül valaki időt és munkát szánna a módszer reprodukálására és racionalizálására olyan értelemben, mint ahogy ezt az utóbbi években számos ezüstözési, sőt néhány Golgi-modifikációval is megtették, -— az oldatok különböző valószínű szennyezései hatásának rendszeres kipróbálásával és vegyhatásuknak pufferoldatokkal való pontos beállításával — ami az eddig igen szeszélyes eljárásokat messzemenően standardizálta és egyszerű rutinhisztológiai eljárásokká tette. Ez annál is inkább indokoltnak látszik, mert a neurofibril Iákról a tudomány az utolsó szót még nem mondta ki. Egyetértek Ábrahám professzor ama megállapításával, hogy a fibrilláris kontinuitás hipotézisét a hisztológia újabb fejlődése nem igazolja. Az elektronmikroszkóp kétségtelenül bebizonyította, hog}'' a neuron valódi anatómiai egység, amelyet teljesen zárt sejthártya vesz körül. Egyes különleges helyeken (synapsisok) a neuronok sejthártyái egymással vagy a beidegzett szövetelemmel szoros érintkezésbe kerülhetnek, de sem plazmájuk, sem fibrilláik között közvetlen anyagi folytonosság nincs. Ettől el kell választanunk azonban a fibrillák kérdését. Ha fénymikroszkópos értelemben nincsenek is elektronmikroszkóppal látható fibrillák, de kétségtelenül észlelünk igen finom hosszanti plazmadifferenciálódásokat — úgynevezett neurofilamentumokat —-, amelyeknek valószínűleg összecsapzódása adja a fénymikroszkópos neurofibrillákat. Nem tudjuk mi lehet e sajátságos képződmények jelentősége. A mai modem idegélettan a membránelmélet alapján elveti az ingerületvezetésben vitt szerepüket. Lcnhossék ,Mmasztúrosíelméletét" még Bethe nagyon erélyesen és úgy vélem meggyőzően cáfolta fizikális kémiai megfontolásokkal. Szóba jöhet még az, hogy nem más okozza a neuro-