Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 25. (Budapest, 1962)

Dr. Ábrahám Ambrus: Apáthy István

nyire a laboratórium és a mikroszkópok világa ezt számára, kisebbfokú mulasztás nélkül, megengedhette volna; a másik pedig az, hogy túlságosan korán kellett neki elmennie pda, ahonnan nem tért vissza senki sem. 1920-ban szabadult ki a szebeni fogságból és került Szegedre az egyetemre, ahol a magával hozott könyvekből és felszerelésből egy erre a célra ideiglenesen kijelölt épületben próbálta a harmadik álattani intézetét megszerveni. Ez azonban ekkor már nem ment. Apáthy István beteg volt testileg és lelkileg egyaránt, Testileg régi szívbaja gyötörte, lelkileg a változások és szenvedések őrölték és marcangolták. Kedvelt tudományát és a költészetet még ilyen körülmények között is igyekezett szolgálni ésszel és szívvel egyaránt, de az egyre fokozódó fogyatkozásokon és gyötrő szenvedéseken úrrá lenni többé már nem tudott. 1922. szeptember 27-én hoszszas szenvedés után jobblétre szenderült. Vele egy sokat szenvedett ember, egy lángoló elme és egy messze világító fákyla tünt el a magyar tudományosság színpadáról, de a szelleme itt él közöttünk és él a világon mindenütt, ahol a tudományt szeretik, ezért tudnak lelkesedni, dolgozni és ha kell harcolni.