Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 25. (Budapest, 1962)
Dr. Katona Ferenc: Ismeretelméleti és származástani kérdések Goethe Faustjában. II. rész
ez a vezérfonal elhatol egészen a le g formátlanabb szerves természetig." Goethe tehát e „vezérfonal" segítségével ismeri fel nemcsak a magasabbrendű állatok, hanem az egész állatvilág felépítésbeli hasonlóságát. Milyen kiindulópont tette lehetővé Goethe számára, hogy az állatvilág egységét ilyen konkréten fogja fel és értelmezze? Nagy szerepet játszott ebben az egyesről és az általánosról vallott új felfogása. Szemben a kor túlnyomóan empirikus természetkutatóival, akik az egyes tények végtelen halmazát bővítve, nem •— vagy nem eléggé — emelkedtek fel az elméleti általánosításokhoz, Goetheben mindig elevenen élt az általánosítás iránti vágy, a lényeges összefüggések felismerésére való törekvés és az a cél, hogy a természetszemlélet legáltalánosabb körvonalait helyesen vázolja fel. Ug3 T anakkor kora idealista természetfilozófusaitól megkülönböztette a konkrét szaktudományos kutatás iránti érzék. Amint Schillerrel folytatott beszélgetésében önmagáról kijelentette: „makacs realistának" tartja magát. Ezért módszertani kiindulópontja, amelyet önmaga úgy fogalmazott meg, mint az általánostól való kiindulást az egyes tárgyak felé, nyújtott számára termékeny kiinduló pontot tudományos tevékenységében. Mert hiszen az ő „általánosa" — nem árt hangsúlyozni — nem egyenlő a kortárs német természetfilozófusok absztrakt általánosával, akik pl. a triádok mintájára próbálták „megkonstruálni" az élő anyagot, tehát a tényektől, adatoktól idegen sémákba próbálták belegyömöszölni a külvilág egész gazdagságát — hanem olyan általános, amely már magában tartalmazza az egyes tények beható ismeretét, elemzését. (Különben Goethe nagy kortársa, Hegel fogalmazta meg elsőként a konkrét általános kategóriáját.) Tehát az általánostól az egyeshez vezető termékeny út volt az, amely — módszertani téren — jelentékenyen hozzájárult Goethe természettudományos eredményeinek létrejöttéhez. Ez a módszertani probléma azonban nem korlátozódik csupán Goethe tevékenységére, hanem általános jellegzetessége, tünete, velejárója a fejlődéstan kialakulásának. Engels a „mindent indukálok", az empirizmusban megrekedő természetkutatók álláspontja elleni harcában mutatott rá arra, hogy a fejlődéstan
