Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 25. (Budapest, 1962)

Dr. Jendrassik Loránd: Semmelweis és Lister teljesítményei egy mai élettan-kutató megvilágításában

4. Lister kapcsolatai a szülészethez szakmája és családja révén. 5. Már fiatal korától fennállott Lister megszakítatlan ismeretsége és kapcsolata Rokitanskyxal, Semmelweis tanainak egyik legfőbb propagálójával. Semmelweis egyénisége és munkássága persze sok tekintetben tanulságos. Érdekes, hogy a megnemértett lángésznek, akit szak- és kortársai éppen kiválósága miatt nem értenek meg, stílusa sokban hasonlóvá válik a hibás gondolkodású paranoiáséhoz. E stílusmodor jellegzetessége, (erős és különleges kifejezések használata, az elme, az ész emlegetése stb.), tehát nem paranoid elmebajra jellemző, hanem csak a méltatlan, visszaszorítottságot érző emberre, akár igaza van, akár nem ! Semmelweis keserves kálváriát járt meg, ragyogó igaza ellenére, de akadt mégis hely: Pest, a fakultás, ahol megértették és méltányolták. De vajon mit ért volna el Semmelweis, ha felfedezése merőben teoretikus jellegű lett volna, minden látható gyakorlati haszon nélkül? Pláne, ha nehezen érthető fogalmakra vonatkozott volna, s ha nem viruló asszonyok pusztulása lett volna a bizonyíték, hanem csak holmi patkány-betegség, vagy mutatóskála elmozdulása. Elgondolni is rémítő: hányszorta még kevesebben értették volna úgy meg! Semmelweis estéje. Amint köztudott, Semmelweis fiatalon, 47 éves korában halt meg. Némi ellentétben a róla szóló filmekkel, ahol törődött öregnek ábrázolták. Kívánatos és érdekes megtudni, hogy mi is volt az a kegyetlen ok, ami az ő elvesztését elkerülhetetlenné tette. Az irodalomban, különösen külföldön, elterjedt, hogy paralysis progresszivában, tehát lueses fertőzés következményében szenvedett, és halálában is ez az elmebaj szerepelt. Igen fontos volt tehát a II. Magyar Orvostörténeti Vándorgyűlésen, Debrecen—-Sárospatakon, 1959 augusztus 28—30-án elhangzott három előadás, amely az ő betegesét szakszerű megvilágításban, főleg kórbonctani és pszichiátriai szempontból tisztázta, Regöly-Mérei Gyula, prof. Haranghy TÁszló és prof. Nyírő Gyula előadásában. (26, 27, 28.) E kitűnő szakemberek