Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 25. (Budapest, 1962)
Dr. Jendrassik Loránd: Semmelweis és Lister teljesítményei egy mai élettan-kutató megvilágításában
kodását. Érthetetlen azonban, hogy sebészeink erről mennyire nem látszanak tudomást venni. Manninger Vilmos, néhai kitűnő sebészünk, aki az aszepszis és antiszepszis történetét megírta, s az Akadémiának 1903-iki pályázatát ezzel megnyerte, munkájában ennek említésével nem találkozunk. Még különösebb, hogy Lumnitzer emlékbeszédében, amit 1872ben az Orvos-Egyletben tartott, s aki eddig Balassiinak tanítványa volt, általános ömlengések mellett, erről szintén semmit sem említett. (Igaz, azt sem találjuk megemlítve, hogy Balassa az éternarkózist nálunk oly korán bevezette.) Azt hiszem ennek oka talán az, hogy Lumnitzer listerista lett, az aszepszist akkor elhanyagolható ócskaságnak tekintette. De nem találom írásos nyomát Balassa művei között sem. A Szumovszki-íéle érdekes orvostörténelemben, ami a MOKT. kiadásában jelent meg, a fordító Berezeg Árpád írta a magyar toldalékot. Balassa jó arcképét éppen azzal az alkalommal közli, hogy Semmelweis nyomán ő volt a sebészi aszepszis kezdeményezője. Berezeg megemlíti azt is, hogy Kovács József volt Lister módszereinek kritizálója. Én ennek sem találom írásbeli nyomát. Ügy hiszem azonban, hogy Berezeg Árpád mindebben nagyonis komolyan veendő, s állításai néhai Nékám Lajos adattárán és régi értesülésein alapulnak. A fentieket, nagy fölfedezőnk szavaival szeretném befejezni.* Az Ó idejében még Bécsben is doktori disszertációt írtak a végző orvosok. Kórtörténeti érdekességül, hogy mint köztudott, Semmelweis disszertációja a „Tractatus de vita plantarum" címet viselte, tehát latin nyelven a növényélettan összefoglalását tartalmazta. A mai kor embere számára idegenszerű, hogy akkor még ilyen távoli természettudományi szakmából doktorálhattak az orvosok. A szöveg végén — mint az egyes országokban, így pl. Hollandiában még ma is szokásban van —, a disszertáció még tíz tételnek, ,, theses defendendae" felsorolását tartalmazta. Ezek közt éppen az utolsó volt a kijelentés: „Nullum venenum in manu medici." * A közleménynek ez a része időhiány miatt nem hangzott eL 19(51. november 23-án. A szerkesztő.
