Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 24. (Budapest, 1962)

Könyvismertetés - Felhő Ibolya-Vörös Antal: A helytartótanácsi levéltár. A Magyar Országos Levéltár kiadványai I. Levéltári leltárak 3. (Kőhegyi Mihály)

Tudjuk, hogy a bizottság egyik orvostanácsosának, Sgolanits Józsefnek volt a legjelentősebb szerepe az 1770-ben kiadott általános egészségügyi szabályzat („Generale normativum in re sanitatis") előkészítésében. A bizottság legfontosabb feladata a járványos betegségek terjedésének megakadályozása volt. A járvány kitörése után a Helytartótanács azonnal elrendelte a fertőzött terület lezárását. A forgalmasabb útvonalak mellett vesztegzárakat létesítettek. A betegeket, ahol erre mód kínálkozott, kórházba szállították. Megtiltották a nyilvános Összejöveteleket. A járványos betegség elleni küzdelmen kívül feladata volt az orvosok, sebészek, fürdősök, bábák működésének ellenőrzése. 1752-ben királyi rendelet hagyta meg a törvényhatóságoknak, hogy legalább egy közpénzből fizetett orvost és ahol sebészcéh nincs, sebészt alkalmazzanak. A megyei orvosi állások betöltését azonban 1756-ban, 1768-ban, majd 1773-ban ismételten szorgalmaznia kellett a Helytartótanácsnak, részben a vármegyék huzavonája, részben a tanult orvosok hiánya miatt. A II. József ideje alatt bekövetkezett átszervezés során külön egészségügyi ügyosztályt hoztak létre, mert a korábbi bizottság a megnövekedett feladatokkal megbirkózni nem tudott. Orvosi műszereknek és gyógyszereknek külföldről történt behozataláért, a magyar kamarához beadott kérvényekre, az ügyosztály adott szakvéleményt. Ha új gyógymód felfedezéséről érkezett jelentés, arról tájékoztatta a megyei orvosokat. 1803-tól az orvosi szakkönyvek cenzúrázása is az országos főorvos feladata volt. Járvány esetén a védőintézkedések egész sora hárult az egészségügyi osztályra. Ezenkívül utasításokat adtak a gyógyítási eljárásokra vonatkozóan, melyeket a befutott jelentések tapasztalatai alapján dolgoztak ki. Külön levéltári fondot képez a mindenkori országos főorvos iratainak töredéke. 1787-től, a hivatal felállításától, 1848-ig a következő protomedicusok voltak: Vezza Gábor (1787-1799), Scbraud Ferenc (1802-1806), Pfisterer András (1806-1824), Lenbossek Mihály (1825-1840), Stáhly Ignác (1842-1848). A protomedicusok hivatala az egyetem orvoskarán volt. 1802-ben külön országos szemorvost (oculista regni) neveztek ki. A Helytartótanács bizonyos esetekben az egyetem orvoskarához fordult szakvéleményért s ezért a kor .sok kiváló orvosának ismerhetjük meg nézetét az iratokból. Nincs itt terünk, hogy az igen nagy terjedelmű anyag minden orvostörténeti vonatkozású részlegéről megemlékezzünk. Talán így is kiviláglik, hogy a könyvben ismertetett levéltári anyag átnézése során az orvostörténész az adatok tömegére fog bukkanni. Az anyag feltárását könnyíti meg ez az igen hasznos kiadvány. Kőhegyi Mihály