Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 24. (Budapest, 1962)
Dr. Berndorfer Alfréd: A veleszületett rendellenesség pathogenesise történelmi szemléletben. IV. rész
Schwalbe szerint az anatómiai kép adja a legnagyobb valószínűséget az ok felfedésére. Tehát ő a morfológiára helyezi a fő súlyt, ami bizonyos mértékben helyes is, de ma már tudjuk, hogy olyan elváltozások is vannak, amelyeknek morfológiai képéről csak alapos szövettani és biokémiai vizsgálatok tudják a változást kimutatni. Itt tűnik ki, hogy Schwalbe elsősorban kórbonctanilag gondolkozott és a rendellenességeket is így vizsgálta, nem pedig fejlődésükben és kórélettani megnyilvánulásaikban. Ez a szemlélet vonul végig a többkötetes munkán, bár a harmincas évek után megjelent részek biológiai és valamelyest biokémiai problémákat is kezdenek már felvetni. A hatalmas munka óriási adathalmaz, a patológiai kazuisztika tárháza, amelyben vezető szerepet a leírás és a formai kialakulás visz, míg a kauzális genezisnek csak mellékszerepe van. Mindennek ellenére a Schwalbe által szerkesztett „Morphologie der Missbildungen" ennek a szakmának legutolsó nagy és nélkülözhetetlen kézikönyve. A XIX. század orvostudományának nagy szintetikus korszakát a XX. század analitikus szemlélete váltotta fel. Szükségessé vált a sok összegyűjtött problémát, a rengeteg tapasztalatot részleteikre bontva vizsgálni és tanulmányozni. A veleszületett rendellenesség patogenezis kérdésének kutatásánál is érvényesült és még érvényesül az analitikai szemlélet. Részletesen kutatják, kísérletezik a XIX. században feltételezett okokat és ezekből a kutatásokból nagyjelentőségű eredmények és következtetések születtek már eddig is. Ez vonatkozik elsősorban a víruskutatásra és a biokémiára. A számos értékes felfedezés, kísérlet, megfigyelés hiányossága azonban az, hogy az eredményeket legnagyobbrészt állatkísérletek alapján kapták és ezek nem érvényesek teljes mértékben az embergyógyászatban. Az állatkísérleteknek sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítanak, mint az embergyógyászatban szerzett elvitathatatlan tapasztalatoknak. Ez a tudományos szemlélet egyoldalúságát és az analitikai gondolkozás többre becsülését eredményezi, ami a helyes irányban nem mindenben viszi előre tudományunk fejlődését. Az analízis szükséges és elengedhetetlen, de a klinikai gyakorlatban, amikor a rendellenességgel született gyermeket gyógyítanunk és ehhez minden egyes esetben a patogenezist is kutatnunk kell, akkor szintetikusan kell gondolkoznunk és minden patogenetikus okot fel kell sorakoztatnunk.