Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 24. (Budapest, 1962)
Dr. Reinhold F. G. Müller: Az indiai sebészetről
hanem későbbi sutra û i, 21 szövegbeveztésben Dhanvantari önmagáról első személyben szól és a tanszövegek (adhyaya) egyes szakaszainak kezdetén rendszerint őt említik mint előadó tanárt, de nem mint susrutát, amit néha értelmező névnek tekintenek. Az egész mii,, SuS, az ő nevét viseli, habár létezése nem állapítható meg történelmi hitelességgel.' 11 A korábbi, szájhagyományon alapuló szövegeket elsőízben csak 120 szakaszban foglalták össze, a sutra 0 1, 39, 40, 3, 3, 29, 4, 5 és a kalpa° 8, 140 számításai szerint; ezek a salyának nevezett ősi, főleg sebészeti célzatú orvosi értekezésre 12 vonatkoztak. Nem sokkal később beleillesztették az ősi medicina többi hét traktátusát is, először együttesen a függelékbe, melynek elnevezése: uttara, az ősi tan „magasabb" értékelésére utal (sutra 0 3, 43). A kibővített sebészeti szövegekhez való alkalmazás és kiigazítás során alkalmasint változtatásokat eszközöltek az összes szövegben (ld. a táblázatot a 10. lapon), valamint a VaHban :í:! és a VaSban, 3 ' 1 azaz a tangyűjteményekben, amelyek az emberi testről szóló traktátusból indultak kL A CaSban viszont csak későn jelentkeznek sebészeti befolyások, rövid utalásokban. Mint a fentiekből kitűnik, a SuS-szövegek főleg külsőséges változásokat szenvedtek, ami a sebészeti tanok gyorsütemű fejlődésére utal. E fejlődés nem csupán - hogy úgy mondjuk - technikai okokon alapszik. Az indusok gondolkodásmódjának és szellemi életének ismeretében legalább két vonalat kell felemlítenünk, amelyeket a sebészek alaposabban kifejlesztettek. A nylvtudomány nagyratartott területén - alighanem egy későbbi átdolgozás folyamán - a teljes szöveggyűjteményt, főleg a sutrát teletűzdelték az egyes kifejezésekre vonatkozó etimológiai magyarázatokkal, melyeket a kommentár gyakran niruktiként' 1 '' kiemel. Ezzel történelmileg megvetették az értelmezés alapját, tekintet nélkül a modern etimológiai magyarázatokra. A sárira 0 i-ben az embriológiai, ill. anatómiai rész elé filozófiai fejtegetést illesztettek, amely bár némileg függ a CaStanoktól, ezeket mégis a „karmapurusa", „az alkotás embere" fogalmában fejlesztette tovább, aki előző életében, az úgynevezett lélekvándorlás keretében a sebészorvost jelenítette meg. :i,) Az ilyen tágabb értékelés után természetesnek látszik, hogy a sebészi iskola nem elégedett meg a betegségek gyógykezelésében az ősi
