Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 21-22. (Budapest, 1961)

Adattár - Adatok a magyar röntgenológia korai történetéből (Dr. Bugyi Balázs)

ként tüntet fel. Ez a körülmény teszi szükségessé annak hang­súlyozását, hogy Alexander Bélát Kiss Károly 1897 —1898-ban kurzusszerűen oktatta a röntgenológiára, akinek egyben 20 röntgenfelvételből álló típus-röntgenfelvételsorozatot is adott át használatra. Erről a kurzusról Alexander 1898-ban a Szepességi Orvos és Gyógyszerész Egyesület általa szerkesztett Évkönyvében megemlékezik, így Alexandert nemRieder Hermann, hanem Kiss Károly tanítványának kell tekintenünk. Szükséges itt rámutatnunk arra a tényre is, hogy ebben az időben a röntgenorvosok mind autodidakták voltak, akiket általában senki sem képezett ki a röntgenológia elemeire. Ezért jelentős annak megállapítása, hogy Kiss Károly ilyen oktatást végzett. így Kiss Károly ezen kurzu­sában kell látnunk, feltehetően nemcsak hazánkban, a röntgen­orvos-képzés megindulását. IX. Vidéken az első röntgenlaboratórium Nagyváradon létesült 1896 nyarán Károlyi Irén József premontrei rendi főgimnáziumi fizika tanár és Kornstein Eajos nagyváradi gyakorló orvos együttes kezdeményezéséből. A röntgenlaboratórium beszerzésére a Bihar megyei Orvosi és Gyógyszerészegyesület gyűjtést rende­zett, amelynek során 1100 forintnyi összeg gyűlt össze. A röntgen­laboratóriumot a premontrei rendi főgimnázium fizikai szertárá­ban rendezték be. A röntgenvizsgálatokat Kornstein és Károlyi együttesen végezték. A felvételekkel kapcsolatos fototechnikai munkákat egy név szerint még nem ismert nagyváradi fényképész végezte el, aki a röntgenvizsgálatoknál is közreműködött. így e fényképészt tekinthetjük hazánkban az első röntgenasszisz­tensnek. X. 1896-ban megjelent orvosi röntgenológiai közlemények bib­liográfiáját Glasser alapvető történeti művében közli. E biblio­gráfiában magyar szerző dolgozata nem szerepel. Ezért tartjuk kívánatosnak a röntgensugarak ismertté válásának esztendejében megjelent magyar szerzőktől származó közleményekről meg­emlékezni: Az előzőekben felsorolt Hőgyes és Wartha közlemé­nyeken kívül 1896-ban a következő két magyar radiológiai dol­gozat jelent meg:

Next

/
Oldalképek
Tartalom