Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 21-22. (Budapest, 1961)
Dr. Berndorfer Alfréd: A veleszületett rendellenesség pathogenesise történelmi szemléletben III.
a német Graefe-nek köszönhető-e. Nem véletlen, hogy a XIX. század elején többen kezdtek egyszerre foglalkozni a rendellenességek műtétjeivel. Hiszen amint láttuk, tudományos köröket foglalkoztatott ez a kérdés, amelyet nem lehetett kizárólag az embryologiára és a pathologiára korlátozni. Az életben maradt gyermekeket meg kellett gyógyítani és a sikeres gyógyítás érdekében felvetődött a kérdés, hogy a rendellenességeket betegségnek kell-e tekinteni. A XIX. század első felének gyermekgyógyászai a rendellenesség betegségek gyógyítási lehetőségeit és természetesen okait is keresték. A klinikus másképpen látja és ítéli meg a betegségeket, mint a kórboncnok és az embryologus. A kórboncnok és az embryologus befejezett tények előtt áll, míg a klinikus egy folyamatot lát. A rendellenességgel született életben maradt gyermek fejlődését meg lehet figyelni és ebből a megfigyelésből következtetni próbáltak az intrauterin életben lezajlott eseményekre. Az embryologus mindig csak egy mozzanatát látja a kifejlődött rendellenességnek, de nem látja, hogy mi lett volna a magzattal, ha életben marad. Ezzel a problémával, amely a mai napig sincs még eléggé kidolgozva, a XIX. század elején a klinikusok különösen sokat foglalkoztak. Száz év alatt a tudomány óriási fejlődésen ment keresztül. Alapvető felfedezések történtek, amelyek az orvosi kutatást és gondolkozást lényegesen megváltoztatták. Annyi új probléma merült fel, hogy a részletkutatásban a klinikai embryopathologia kissé háttérbe szorult. Valamennyi újabbkori gyermekgyógyászati munka foglalkozik a rendellenességekkel is, de egyik sem szentel azoknak annyi figyelmet, mint a XIX. század első felének gyermekgyógyászai, akik részletesen foglalkoztak a foetalis kor betegségeivel. Johann Christian Gottfried Jörg 1818-ban megjelent „Schriften zur Beförderung der Kenntnis des Weibes und Kindes" című kétkötetes könyvének második kötetében külön hosszú fejezetet szentel az embryo élettanának és pathologiájának. Azt írja, hogy „az embert mind élettani, mind kórtani szempontból a környezet, a külvilág határozza meg. Az ember egymagában sohasem képez egy teljes egészet, mert lényének egyik felét belső élete, másik felét pedig a külvilág alkotja.
