Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 21-22. (Budapest, 1961)

Prof. Reinhold F. G. Müller: A szomjúság (és az éhség) indiai orvosok értékelésében

A SZOMJÚSÁG (ÉS AZ ÉHSÉG) INDIAI ORVOSOK ÉRTÉKELÉSÉREN írta: Prof. REINHOLD F. G. MÜLLER (Einsiedel bei Karl-Marx-Stadt, Német Demokratikus Köztársaság). A szomjúság (és az éhség) megjelölésére használt szanszkrit szavak értelmezésénél

1 tekintettel kell lennünk a régmúlt időkre. A régi fogalmaknak a jelenben való alkalmazása történetileg aggályos ugyan,

2 de mégsem nélkülözhető; az ősidőkből származó hagyományok ebben segítséget nyújtanak. Feltétlenül elfogadható az az állítás, hogy a védikus korszak árja törzsei

3 hűvösebb éghajlat alól, északnyugat felől hatoltak be Indiába. (Nem kívánjuk ezen események időbeli és térbeli sorrendjét érinteni.) Az ásatások tanúsága szerint az Indus vidékén akkoriban létezett civilizáció

4 tág életlehetőséget nyújtott. A védikus árják létalapját a nagy marhaállományaik képezték, amelyekkel vándorlásaik idején, de később is rendelkeztek. Lassanként azonban letelepedtek, s kényszerültek alkalmazkodni a délázsiai viszonyokhoz. Az éhségtől való félelem — amelyet eredetileg valóságos, konkrétan létező lénynek tekintettek

5 — ekkor kerülhetett előtérbe. Ha a legrégibb írásbeli hagyományokban, a Rgvedában és Atharvavedában

6 az éhség (ksudh) és szomjúság (trs) szóképzéseinek gyakoriságát és kifejezésmódjait számba vesszük: a szomjúságé sokkal gyakoribb, tehát fontosabbnak látszik. A Rgvedában pl. (IV. 9. 7.) azt olvassuk, hogy Indra isten „megöntözte a szomjazó sivatagokat és síkságokat"

7 és „megitatta az elszáradt steppéket és lapályokat".

8