Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 21-22. (Budapest, 1961)

Prof. dr. Halmai János: Gyógyszerészetünk és gyógyszerészeink helyzete a szabadságharc idejében

beosztást. A sebesültek ápolásábanolyan jó szolgálatot végzett, hogy a háború második évében honvédtábori főgyógyszerésszé lépett elő. Az abszolutisztikus időben ügyesen kikerülte az elfo­gatási, a csendesebb idők beköszöntével visszatért régi foglal­kozásához. Tíz évig volt alkalmazott Török József pesti Király utcai gyógyszertárában. 1858-ban katonai gyógyszerész lett; később kilépett, 1870-ben Kőbánya egyik gyógyszertárát vette meg. Kőbányán halt meg 1891-ben. 7. Fényhalmy Antal Bem hadtestében saját költségén tábori gyógyszertárat állított fel, mely Nagyszebenben, sajnos az ellenség kezébe került. Mint közlegény soroztatta be magát, a szabadságharc legfényesebb csataműveleteit végigküzdötte Bem vezetése alatt, aki sokra becsülte és igen kényes feladatokat bízott rá. így aranykészletet szállított a debreceni kormánynak, amelytől ezért elismerő nyilatkozatot kapott. Később századosi rangban Bem hadsegéde lett. Hónapokig szenvedett tífuszban. Bem és Petőfi közvetlen ismeretségével dicsekedhetett. Nagybányán született 1824. június 15-én. A szabadságharc kitörésekor különböző gyógyszertárakban alkalmazottként mű­ködött. A világosi fegyverletétel után nem kapott menlevelet és így menekülni kényszerült. A bosszúálló osztrák kormány azonban elfogatta. Szerencséje volt, hogy a Bem hadseregében elfoglalt állását nem tudták meg és így mint rebellis honvédet és gyógyszerészt a nagyszebeni katonai kórház gyógyszertárába vezényelték. Több hónapot töltött itt örökös rettegés közepette. Innen hamarosan megszökött, hosszabb ideig bujdosott, végre külföldi rokonai révén kegyelmet kapott. 1855-ben bátyjával megvették a halmi gyógyszertárat. Az olasz háború kitörésekor még egyszer baja volt az osztrák kormánnyal. Egyik rosszakarója ti. feljelentette fegyverrej­tegetés címén. Rendőri felügyelet alá helyezték, egész udvarát felásták, más baja nem történt. 1895. április 22-én halt meg. Árpád fia szintén gyógyszerész lett. 8. Follinus János gyógyszerész százados neve is szerepel a szabadságharc történetében. 9. Gerzsó János sümegi gyógyszertártulajdonos a szabad­

Next

/
Oldalképek
Tartalom