Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 20. (Budapest, 1961)

dr. Gál Lajos: Himlőellenes védőoltás Magyarországon 1802-ben

Az okmány engedély volt könyör-adomány gyűjtéséhez. A be­írás ez: „Megh tapasztalhatóképpen igaz, Nagyságos, Nemes, Tiszte­lendő és betsületes Uraim, az mi kegyes Idvczitőnknek amaz Bcthániai vendégségben mondott sentenciája: - mert szegények mindenkor (és mindenfelé nyomorultak is) vágynak veletek, Ján. 12 : 1-8. Mellyet az bölcs Isten a több okok között azért rendelt úgy, hogy minékünk azzal, az irgalmas tselekedetekre, mellyek nélkül az Hit, hólt állat, Jak. 2. alkalmatosságot szóigáltatna, amint ugyan azon helyen, nem homályosan jelenti Urunk, mint Sz: Máté feljegyezette: és ha valamikor akarjátok jól tehettek vélek. Sőt azzal, mintegy usorát (értsd klöcsönt) akarja az Ur, hogy vegyünk ő tőle Prov. 19 : 17. (Példabeszédek kve.). Ez levelem presentáló szegény özvegy asszonyi állat, Nagyság­tok, Uraságtok és Kegyelmességtek irgalmas szívéhez folyamo­dott, Sz: alamizsna kérni, egy szegény unokáját meggyógyíttatá­sáért, kiben kígyó vagyon. Az orvossal 25 forintban szegődött meg, melyet magától semmiképpen meg nem fizethet, ha tsak 25 pénz volna is. Kérem azért Nagyságtokat, Uraságtokat és Kegycl­mességteket, h. valahová folyamodik segítség okáért; botsássa és botsáttassa békével, és az Istentől vett jókból légyen illendő ala­mizsnával, Istentől várván Nagyságtok, Uraságtok és Kegyelmes­ségtek bőséges jutalmát. Máté 10 és 25. - Isten Nagyságtokat, Uraságtokat és Kegyelmességteket éltesse és tartsa meg, Anya­szentegyházunk és szegényeink javokra és táplál tatásokra. Ámen. Ex Földvár ad Tibisci fluvium Anno 1642, 8. Decembris. (Kelt A Tisza folyó melletti Földváron, 1642 december 8.-án.) Michael P. Ványai Rev. et past. Ecclesiast. T. Földváriensis. (Ványai P. Mihály a tiszaföldvári ekklézsiának tisztelendő pász­tora.)" Ványai P. Mihály az első lelkészünk, akinek a nevét ismerjük. Ö 1642-től 1675-ig volt lelkész Tiszaföldváron, ő állította ki az ér­dekes okmányt. 6 Orvostörténeti közi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom