Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 20. (Budapest, 1961)
Adattár - Orvostörténeti adatok a Vay család golopi levéltárából (dr. Bendefy László)
Vay Miklós ne csak Franciaországot járja be, hanem Angliában is szerezzen alapos tapasztalatokat. Alighogy visszaérkezett, rövidesen megkezdődött a török háború. Laudon tábornok hadserege - közöttük a hidászoknál Vay Miklós kapitány is - felvonult Belgrád visszavételérc. Sabác elfoglalása után 445 ágyú fogta körül a belgrádi várat. Vay Miklós mindkét vár ostromában igen tevékeny részt vett. 1 Hidászaival a legnagyobb ellenséges ágyútűz közepette hidat veretett a Száván, hogy saját tűzőrségünk felvonulhasson. Negyven munkását lőtték ki mellőle hídverés közben, de nem tágított. Közvetlen közelében csapott le egy bomba. A szerterepülő földtömeg szemetjével különösen jobb szeme lett tele 2 . Ez azért vált később igen kellemetlenné, sőt végzetessé, mert jobb szeme azóta, hogy kisded korában himlőben volt, különben is elgyengült, s itt, Belgrád alatt a gyertyafény melletti éjszakai tervkészítések közepette még jobban tönkrement.' Becsülettel megvárta a háború végét, majd 1790-ben hazament Zsolcára. Ugyanekkor - szembaja miatt - kérte a katonaságtól való elbocsátását. Lemondott kapitányi rangjáról, sőt jól megszolgált nyugdíjáról is. Katonáskodása alatt birtokainak vezetését tiszttartói elhanyagolták. Hogy rendet teremtsen és mintaszerűvé fejlessze őket, egyik birtokról a másikra sokat kellett utazgatnia. Esténként pedig gyertyafénynél a számadásokat vizsgálta. Az örökös vándorlással járó kényelmetlenségek, nélkülözések és fáradalmak miatt szembaja annyira súlyosbodott, hogy jobb szemét már be sem tudta hunyni, annyira megduzzadt. Emellett az a nyomás, amelyet fejében folytonosan érzett, lassan elviselhetetlenné vált számára. Azt tanácsolták neki, menjen Göttingába a híres A. G. Richter tanárhoz, aki a szemgyógyászatnak egyik korabeli nevezetessége volt. Göttingában kevés vigasz várt a szenvedőre, mert Richter úgy nyilatkozott, hogy beteg szemét teljes exstirpatio alá kell venni, s ez a műtét nemegyszer halálos szokott lenni. A kiváló professzornak ez a közlése annál lesújtóbban hatott Vay Miklósra, mivel Richter tekintélye a kontinensen igen nagy volt. Szinte menekülésszerűen sietett tehát Londonba és ott Huntert kereste fel, aki korának ugyancsak egyik legelső szemsebésze volt. Ám Hunter sem tudott sok megnyugtatót mondani. Az volt a véleménye, hogy a szemet mindenképpen és teljesen fel kell áldozni, de nem kell kivenni, hanem bemetszéssel kell kiüríteni. Erre a generális otthagyta Londont és Bécset kereste fel, ahol a nagyhírű Prochaska tanár dolgozott. Az utóbbinak véleménye tökéletesen egyezett londoni kollégájának javaslatával. Erre a szerencsétlen beteg elhatározta, hogy hazatér és otthon aláveti magát a kikerülhetetlen műtétnek. A források nem szólnak határozottan arról, mikor került sor a szemműtétre. 1796 tavaszán fájdalmai újból olyan méreteket öltöttek, hogy kénytelen volt a göttingai Richter professzorhoz fordulni tanácsért. Ennek a levélnek fogalmazványa - sajnos - nem maradt fenn. Ellenben Richter válaszát a levéltári
