Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 20. (Budapest, 1961)

dr. Farkas László: A sejtelmélet és a dialektikus materializmus. II. rész

csolatban és bizonyára ugyanilyen joggal ... az élet fény és meleg nélkül lehetetlen . . . Egy ilyen napimádatot előnyben kellene részesíteni az idegimádattal szemben, mert itt (ti. a napimádatban) legalább egy másféle egységet nyerünk, mint az idegrendszerben. (Virchow: Cellularpathologie 311. old.) ... „a neuristák túl teszik magukat azon, hogy még materiálisán sem lehet annak (idegrendszernek) az egységét megtalálni, amit ők keresnek . . ." (Uo. 333. old. Berlin, 1871.) Ahogyan az évek múltak, egyre szűkült Virchow látóköre; 1898-ban londoni beszédében újra és még határozottabban aláhúzza, hogy a sejt az élet utolsó formaeleme, hogy a sejten kívüli állományt nem lehet az élet hordozójának tekinteni. „A Schwann-féle sejtelmélet a valóságban az ősnemződés (generatio, aequivoca, cpigenesis) ősrégi tanításának egy újra életrekeltése volt. (Virchow: Neue Fortschritten ... 14. old.) A valóságban nem Schwann elmélete jelentette a visszatérést az ősnemződés középkori elképzeléseihez, hanem Virchow csúszik vissza a Hallerféle misztikus preformizmus színvonalára. Ugyanebben a beszédben homlokegyenest ellentétben korábbi álláspontjával kijelenti, hogy: ,,az ember és éppígy a magasabbrendű állatok és növények, materiálisán nem egységes lények ..." A magasabbrendü organizmusok tehát nem rendelkeznek egységes élettel. (Uo. 9. old. Lásd Virchow . . . Die neueren Fortschritte . . . 1898. Berlin.) És ezt a XIX. század végén jelentik ki, amikor már Szecsenov tanításainak örököse, Cion, Ludwig és Botkin tanítványa és munkatársa Ivan Petrovics Pavlov már érzékeny csapást mér a szervezet egységét tagadó és az idegrendszer jelentőségét lebecsülő nézetekre, lefektetve a nervizmusról szóló tanításának első alapköveit, ugyanis Pavlov a múlt század utolsó évtizedében már kiadta a vérkeringés, valamint az emésztés és az idegfiziológia kapcsolatáról -zóló értekezéseit. Engels már 1875-ben felfigyelt arra a veszélyre, amely a természettudományokban jelentkezett, neveztesen a rész és az egész metafizikus szétválasztásának veszélyére: „Egyszerű és öszszetett. Ezek olyan kategóriák, amelyek szintén már a szerves természetben elvesztik értelmüket, használhatatlanok. Sem a csontokból, vérből, porcogókból, izmokból, szövetekből stb. való mechanikus összetevődés, sem az elemekből való vegyi összetevődés