Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 20. (Budapest, 1961)
dr. Farkas László: A sejtelmélet és a dialektikus materializmus. II. rész
most már tudjuk, hogy a sejt képviseli ezt a testet." (Alter und neuer Vitalismus, Pagel: Virchow, 29. old.) Nem csoda így, hogy a neo-kantiánusok a Mülier-i „fiziológia idealizmust" felmelegítő és a vis vitálisnak ismét polgárjogot biztosító Virchowot „saját testükkel" védelmezték: „A fiziológiának filozófiai idealizmussal, különösen a kanti irányzatú idealizmussal való összefüggését a reakciós filozófia azután hosszú időn át kiaknázta." (Lenin: Empiriokriticizmus, Bp. 1949. 311. old.) Hozzá lehet bátran fűzni, hogy ez a kiaknázás még ma is tart és nálunk a tudomány nem egy képviselőjének fejében továbbra is kísért, s néha uralkodó szemlélet marad a virchowi idealizmus. Vlrch ow számára a sejt a dolgok kezdete és vége, számára a sejt képezi azt a határt, amely „az immanens" világot a ,, transcendencia" területétől elválasztja. Schleiden és Schwann számára a sejt az élővilág egységének egyik bizonyítékát jelentette, Virchownál a sejt a metafizika szimbólumává válik. Virchow gyűjteményes munkájában - amelyből 1859-től 1802-ig tartott beszédei közül négy jelent meg -, lényegében a cellularpathologia irányának folytatását követhetjük, bár időnként az eklekticizmus nyomai még fellelhetők. De nagyjában-egészében „kilábol" a dialektikából és a materializmusból: „az élet egységének gondolata, valamennyi élőben a sejtben találja meg az ő testi megjelenését", vagy más megfogalmazásban: „az élet a sejt tevékenysége, az élet sajátossága - a sejt sajátossága." (Vier Reden, 10. old. Berlin, 1862.) A cellularpathologiájában lefektetett elvnek megfelelően azon a véleményen van, hogy „mindenütt, ahol az élet - egészséges vagy beteg élet - tevékeny, erre a kis képletre, sejtre bukkanunk" (uo. 54. old.), hiszen az organizmus maga nem más, mint: „élő sejtek társadalma, egy jól berendezett kis állam, felső és alsó funkcionárius, szolga és úr . . . tartozékaival." (Uo. 55. old.) A patológiai kutatások, tehát csak még inkább eltávolítják Virchowot fiatalkori (1849) fogadalmától, hogy ti. sohasem fog lemondani az emberi szervezet egységének gondolatáról : a betegség az organizmus szubstanciális egységére vonatkozó minden régi engedményt széttör, „mind a betegség, mind a gyógyulás csak addig lehetséges - írja Wirchow -, ameddig a nagy közösségben
