Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 20. (Budapest, 1961)

dr. Huszár György: Adatok a magyar fogászat történetéhez. Fogászat a múlt századbeli kiállításainkon

gyár fogászat történetéből, Turnovszky Bernhard (tévesen Leo­nard) ismert fogorvos-dinasztia őse, Cohn Leonhard a szabadság­harc alatt fejtett ki említésre méltó tevékenységet. Turnovszky Frigyes pályázója a negyvenes évek elején a pesti egyetem fog­orvostanári állásának. Pfeffermann Péter ugyanezen időtájt a pesti egyetemen a fogászati technika előadója akart lenni. Nehéz egy évszázad távlatából elbírálni, hogy szereplésük indítékai között milyen arányban volt a személyi hírverés és a hazai szakmai ter­mékek önzetlen demonstrálásának szándéka. Az egykorú sajtó is tudomást vett szereplésükről, a Honderű­ben Petrichevich Horváth László így ír az 18.43. évi kiállítás fog­orvosi résztvevőiről: „És hogy az arszlánkeüékeknek legtitkosb árnyékozatairól is bebizonyítsuk gondosságunkat: Cohn Leonhard budai (184), s Pfeffermann Péter pesti fogorvos urak saját talál­mányú fogait, fogragaszait és egész fogsorait (201) van szeren­csénk végül bemutatni, sőt netáni szükség esetében a sokkal drá­gább párisiak helyében egész arszláni lelkiismeretességgel mél­tóságtoknak fölajánlani". 2. Vidéki kiállítások és Bécsi közkiállítás (ûjy) A reformkor kiállításainak szervezői és rendezői a szabadság­harc ismert alakjai voltak, akiknek halála, emigrációja vagy fél­reállítása miatt, a megindított mozgalom nem folytatódott. A fő­városi kiállítások helyett vidéki szak- (gazdasági-) kiállítások, majd Kecskeméten, Szegeden és Székesfehérváron országos jel­legű kiállítás nyílik. E kiállítások némelyikén is szerepelnek fog­orvosok és fogtechnikusok. A székesfehérvári országos kiállítás (1879) 2778 kiállítója között szerepelnek, mint ezüstéremmel ki­tüntetett kiállítók, Bikafalvy Máté Domonkos, Budapest, „Fogak mintázásáért" és Deutsch Manó, Budapest, „Fogművészeti ké^ szítményekért". A deési kiállításon (1879) Perl József kolozsvári fogorvos állít ki és kap kitüntetést. Az 1873. évi bécsi kiállításnak igen nagyszámú magyar részt­vevője volt. Terjedelmes katalógus sorolja fel a magyar kiállí­tókat. A „Tudományos eszközök és műszerek" csoportjában mér-

Next

/
Oldalképek
Tartalom