Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 19. (Budapest, 1960)
Dr. Izsák Sámuel: Váradi Sámuel (1773—1857) Enyed város és Alsó-Fehér vármegye egykori orvosának élete és tevékenysége
hazánk lakosainak nagy részére, a kevéssel megelégedő Oláhnemzetre nézve, szükséges, melegítő eszközökről gondoskodnunk. Tudjuk azt, hogy az oláhoknak ágyneműje áll, egy vastag lepedőből, két kemény párnákból, kevés szénából és egy pokrótzból - sem ezekkel, sem mind aval a mi még kitsiny hajlékokban vagyon, oly hamar és úgy megizzasztani a choleras beteget nem lehet, mint a kevés orák alatt öldöklő Cholera ellen megkívántatik. Meg hívom azért Hazám lelkesebb Asszonyait, hogy a Cholerával meglátogatott helységekbe könnyen melegíthető, tollas derekalyokat küldjenek. Egy betegnek kellene egy derekaly alól, más felyül, a felsőre pótlékul réálehetne hányni minden más köntösöket, pokrotzot s. a. t. Egy faluba kellene tehát mintegy 20 derekaly egy rendbeli, több betegnek is szolgálhatna." 13 Ez a felszólítás élénken és megrázóan érzékelteti a megyebeli román jobbágyok súlyos helyzetét. Mint körorvosnak, Váradinak jól kellett ismernie a lakosság gazdasági-társadalmi viszonyait. Ennek ellenére csak szórványosan találunk írásaiban egy-egy utalást a falusi lakosság nyomorúságos helyzetére. A selyemhernyótenyésztéssel foglalkozó munkájában mellékesen ugyan, de érinti a román jobbágyság nehéz életkörülményeit. Azt hangoztatja, hogy a selyemhernyótenyésztés terén többet lehet várni a székelyektől és a szászoktól, valamint általában a városi lakosoktól, mint a közönséges falusi néptől - melyen kétségkívül a román jobbágyságot értette, megjegyezve arról, hogy „emezeknek pedig alig van annyi helyek, ahol sovány puliszkájukat megehessék." 14 Ha e két utalást kivéve Váradi nem tesz említést a paraszti tömegek nyomoráról és orvosi-egészségügyi nélkülözéseiről, úgy annak az a magyarázata, hogy lényegében azonosította magát a feudális viszonyok fenntartásával, a megyei arisztokrácia érdekeivel, s tartózkodott attól, hogy különösebben kihangsúlyozza a földesúri kizsákmányolás következményeit. Az első magyar polgári kaszinót 1827-ben állították fel Budapesten Széchenyi javaslatára. Ez ösztönzésül szolgált, és példát nyújtott a magyar polgárságnak és a reformista arisztokrácia egy részének, hogy Magyarország és Erdély különböző városaiban hasonló intézményeket hozzanak létre. Ezt a példát követték Szász Károly haladó szellemű jogász, az enyedi Bethlen kollé/J