Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 17. (Budapest, 1960)

Dr. Földes Vilmos: Kuruzslók és javasasszonyok

által fenntartott erők szerepelnek s az a kevés ésszerű és tapasz­talati alapon nyugvó tény is csak igen szűk térre szorul és mági­kus mellékszín benne a döntő. A népi orvoslás nem csupán a parasztságnak sajátja, - bár legtisztább formáival valóban náluk találkozunk. A parasztság­nak a külvilág jelenségeivel való kapcsolata, a természethez aránytalanul nagyobb közelsége disponálják őt szükségszerűen arra, hogy adott esetekben a népi gyógymódhoz forduljon. A műveltség alacsonyabb fokán álló nép lelkivilágát és ösz­tönéletét is ugyanazok a primitív szempontok uralják sokszor, még ma is, mint amelyek már a történelem előtti kor emberé­nek lelkében megvoltak. Nem csodálkozhatunk tehát azon, hogy a ma élő ember is ugyanolyan félénk tisztelettel s hittel fordul a mai kor varázslója, vagy kuruzslója felé, aki szintén nem so­kat változott. Elhagyta ugyan magáról a misztikus jelképeket, a torz álarcokat és csörgőket, de ugyanazokat a lelki hatásokat használja fel tekintélye fenntartására, állítólagos gyógyító eljá­rásaiban, mint több évezredes elődei. A népi orvoslás nem fedi s nem is fedheti a kuruzslás rossz értelmű fogalmát. Ami benne ésszerű, azt még akkor is ki kell emelnünk a babonából, s alkalmazását akkor sem tekinthetjük kuruzslásnak, ha nem is éppen orvos-doktor alkalmazza. Mert a tételt fordítva is alkalmazhatjuk. Még a természettudományos alapon álló orvos is kuruzslóvá süllyedhet akkor, ha a korszerű természettudomány eszközei helyett a beteg félrevezetésén tény­kedik. A népi orvoslásban a jóhiszeműség áll előtérben. Alkalmazója eljárásait fanatikus hittel végzi, s benne jószándékú cselekedetet kell látnunk. Ha alkalmazója haszonlesésből és a csalás eszkö­zeivel végzi, a népi gyógymód kuruzslássá süllyed. Az említett tényezők a legprimitívebb népek gyógymódját s egyben pedig az orvostudomány kezdetét is jelentik, szinte vál­tozatlanul élték át az emberiség több évezredes fejlődését, s a ma élő nép lelkében is megnyilatkoznak. A népi orvoslás a néphit és népszokások kimeríthetetlen világának csak egy része. Kettős alapja van; természeti és lélektani. A természettel szoros közel­ségben élő nép egy bizonyos határig reális életszemléletű, mind­8* 115

Next

/
Oldalképek
Tartalom