Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 15-16. (Budapest, 1959)

Dr. Horánszky Nándor: Schwartzer Ferenc és Schwartzer Ottó jelentősége a magyar psychiatria történetében

gába szívhatta az elmebetegekkel való bánás művészetét, később megtanulhatta egy elmegyógyintézet vezetésének kényes kérdéseit, de főképpen elsajátíthatta a psychiatriát, amelynek abban az időben atyja volt egyetlen hivatott és szakszerű művelője. Isko< Iáit a budai főgimnáziumban végezte, kitűnő eredménnyel. Rövid jogászkodás után orvostanhallgató lett. A Budapesti Egyetem 1877-ben avatta orvosdoktorrá. Még medikus korában kezdett atyja irányítása mellett az elmegyógyászattal foglalkozni. Később Berlinben, Oppenheim oldalán öregbítette tudását. 1877-ben mint főorvos veszi át az intézet vezetését, amelyet egy ideig Lechner Károllyal együtt irányít. Egyéniségét annyira jellemző rendkívüli munkakedvének és tevékeny alkotóképességének korán tanújelét adja. Érdeklődését már ekkor a törvényszéki elmekórtan köti le, amelynek később is buzgó művelője. Kisebb cikkektől eltekintve első nagyobb műve külföldön jelenik meg: „Az öntudatlansági állapotok, mint a büntetést kizáró okok." Jellemző, hogy műve Oroszországban 328 példányban fogy, míg Szerbiában is elkel 21 példány, de nálunk mindössze 7 darabot vettek meg. A mű bírálat tárgyává teszi a törvényeknek elmeorvosi szempontból elégtelen és pongyola megfogalmazását. Megállapításait később általánosan elfogadták. De műve miatt Blumenstock krakkói professzorral éles vitába keveredik.

39 Csakhamar újabb monográfiája jelenik meg, amely a „Transitorius dühöngés" sokat vitatott kórképével foglalkozik klinikai és törvényszéki szempontból. Nemcsak a szakirodalom ismeretéről tanúskodik e mű, hanem szerzőjének korát meghazudtoló bő tapasztalatairól is. Krafft Ebing követőjének mutatkozik be, aki az elmebeli megbetegedéseknek okát ágybéli, organikuschemiai elváltozásokban keresi.

40 1881-ben újszerű vállalkozás élére áll, referáló lapot szerkeszt „Orvosi szemle" címen, amely hivatásául tűzi ki, hogy a külföldi szakirodalom jelentősebb termékeit a magyar orvosokkal megismertesse. A jeles szerkesztői gárda kimagaslóbb tagjai: Bókay Árpád, Genersich Antal, Imre József, Klug Nándor, Lechner Károly, Liebermann Leó és Tauffer Vilmos. A lap érdeklődés hiányában egy év múlva megszűnik.

41 7 Orvostörténeti közi. 97