Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 15-16. (Budapest, 1959)

Dr. Horánszky Nándor: Schwartzer Ferenc és Schwartzer Ottó jelentősége a magyar psychiatria történetében

val. Alkalmaz ugyan gyógyszeres és vízgyógyászati kezelést is, sőt intézete korszerű villamos gépekkel is fel volt szerelve, de óv az egyoldalú gyógyszeres kezeléstől, a szükségtelen és sokszor ártó „vérvesztésektől";, nemkülönben a hideg vízzel való visszaélésektől, ami megnyugtató hatás helyett sokszor inkább felizgat. Intézetében helyes ítélettel, jó gyakorlati érzékkel valósította meg mindazt, ami jót Nyugat-Európa intézeteiben éles szeme meglátott. A tapasztalatokon okulva elkerülte a hibákat. Mellőzte a kényszerítő eszközöket, amelyeknek oly gyakori használatát a külföldi intézetekben annyira elítélte. Felismerte annak szükségét, hogy az orvos minél többet tartózkodjék betegei körében. Intézetét otthoniassá tette és kerülte a börtön benyomását keltő berendezéseket. Működésének eredménye tanúskodik módszerének sikeréről. Az évi beszámolók rendszeresen megjelennek a folyóiratokban. Kezdetben maga közli őket, később azok orvosainak neve alatt látnak napvilágot.

35 A szaklapokban is egyre gyakrabban szerepel az intézet neve, mert a magyar elmeorvosi irodalom első termékei innen kerülnek ki. Bolyó, Niedermann és Lechner Károly tanulmányait az intézet fémjelzésével jelentette meg. Schwartzer Ferenc irodalmi tevékenysége a 6o-as évek végétől csökken. 1861-től, mint magántanár, tevékeny részt vesz a magyar elmeorvosképzésben. A közegészségügyi tanácsban is szorgalmasan munkálkodik. 1864-től Buda város tanácsának tagja, később a fővárosi törvényhatóságba is beválasztják. Itt kezdeményezi a Gellérthegy fásítását, ami meg is valósul.

36 Visszavonulása után kedves munkaköre volt a krisztinavárosi iskolaszék elnöksége, amelynek egyik gyümölcse a szegénysorsú gyermekek felruházását lehetővé tevő bőkezű alapítványa volt. Ez még az első világháborúban is éreztette hatását. Intézetében is ingyenes alapítványi helyeket szervezett, ami lehetővé tette, hogy abban számos vagyontalan beteget ingyen ápoljanak. Ezek az alapítványok mindaddig fenn is álltak, míg az intézet családi kézben volt. Pályája kezdetétől élénken munkálkodott az országos tébolyda érdekében, és annak sorsát mindvégig éber figyelemmel kísérte. A családi hagyomány megőrizte annak emlékét, hogy az intézet építésénél tanácsaival közreműködött és a munka haladását a