Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 15-16. (Budapest, 1959)

Dr. Horánszky Nándor: Schwartzer Ferenc és Schwartzer Ottó jelentősége a magyar psychiatria történetében

mint büntetést" alkalmaznak. A Pirna melletti Sonnenstein gyógyintézet pompás fekvésén kívül „mivel sem díszeskedhetik... és . . . nehezen vidámíthatja fel az embert". A kert- és földmívelés kiterjedt alkalmazása mellett a kényszerítő eszközöket még nagyban használják. Különös elismeréssel adózik az emlékirat dr. Günzt magánintézetének, Thonbcrgben, Lipcse mellett, amely korszerű berendezésével, kényszermentes gyógymódjával és vezetőjének széles látókörével megnyeri a tetszést. Halle-berlini útjuk során felkeresik Ideler orvostanárt, „a legelsőbb lélckvizsgálók egyikét", majd a mecklenburgi Sachsenberg intézetben megdicsérik az épület jó beosztását, a szokatlan tisztaságot, valamint az ott dívó „somatikus és szelíd bánásmódot", nem kevésbé Flemming igazgató kitűnő rátermettségét. Az útirány Hamburgon és Hildesheimen át a Rajna vidékére: Kölnbe és Bonnba vezet. Megismerkednek a híres Jakobival, Siegburg intézetének igazgatójával, aki azt hirdeti, hogy minden lelki betegségnek anyagi alapja van, és csak azok az elmebetegségek gyógyíthatók, melyeknek testi oka megszüntethető. Ezért az elmeorvos nem hagyhatja figyelmen kívül a test állapotát. Elismerően szól az itt alkalmazott lelki gyógymódról, de megütközik a kényszereszközök túlzott használatán. A Rajnától Belgiumba visz útjuk. Gent és Brügge intézeteit szemlélik meg. Megismerik Guislaint, aki jó benyomást kelt Schwartzerben és rendszerét később tankönyvében is felhasználja. Itt emlékezik meg a belga Cromelink elmeorvos könyvéről, amelynek fő tétele, hogy minden elmebetegség az agyból származik, az emberi lélek pedig közvetlenül az agy által nyilvánul meg. A többi belga intézetről „csak ártalmasat lehet tudósítani." Ezután Ostendéből Londonba hajóznak és ott 10 napot töltenek az angol intézetek és az elmeügy tanulmányozásával. Ez az emlékirat legterjedelmesebb része, amely nemcsak az egyes intézetekről szól, hanem részletesen ismerteti az angol elmebetegügy történeti fejlődését, annak törvényhozási vonatkozásait, valamint jelenlegi állását. Londonban a Bethlem és St. Luke kórházat nézik meg, amelyeknek sokban elavult és célszerűtlen szervezetét bírálják. Annál lelkesebben szól az emlékirat Hanwcllről, „mely az egész világban a legszebb helyet érdemli". Igazgatója,