Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 15-16. (Budapest, 1959)
Prof. dr. Felix Boehnheim: Orvosok - ahogy Marx Károly látja őket
hagyta, minthogy azok felfogásával, nézeteivel szemben állottak. Majd az orvostudomány felé fordult. Az emberről szóló könyve több angol kiadást ért meg, németre és franciára is lefordították. A képzetek társításáról szóló tana szerint minden szellemi tevékenységet lényegében a központi idegrendszer anyagi folyamataira lehet visszavezetni, mégpedig az idegekre és agybéli változásokra, amelyeket külső tárgyaknak az érzékekre gyakorolt benyomása vált ki. Ö tehát elismerte a külvilág realitását, kortársával, Berkeley püspökkel ellentétben, akinek könyve 1710-ben jelent meg. Nem kisebb személy, mint Herder dicsérte az általa ismertetni kívánt könyvet (Pistorius fordításában 1772-ben). A fordító azonban az első részt, a képzettársítás elméletét kihagyta. „Német nyelvezete minden tekintetben gyalázatos . . ." Reid és különösen Stewart „metafizikai románcnak" tartják és elutasítják Hartleyt a zseniális gondolkozót, bár tanítása azon az egyetemen, amelyet látogatott, oktatás tárgya volt. Marx és Engels még számos olyan orvost dicsér, akiket egyetlen orvosi lexikon sem említ, ámbár mindegyikük többet tett a munkások jogainak elismeréséért, életföltételeik megjavításáért, mint nem egy „nagyság", akinek nevét - nem ritkán jogtalanul - valamilyen különös fölfedezéssel hozzák összefüggésbe. Azokra a gyári orvosokra gondolok, akik Angliában a XVIII. század végén és a XIX. század folyamán olyan örvendetes szerepet játszottak a törvénytervezetek benyújtása során. Nincs abban semmi csodálatos, hogy ezekkel a problémákkal behatóan éppen orvosok foglalkoznak. A szegénysorsúak nyomorát bármely más hivatásnál, tanítónál vagy lelkésznél is jobban ismerték. A méltatlanság leginkább a szegény embert éri. Akár a rossz termés, akár a háború következményeiről van szó: ő szenved a kellő táplálkozás hiányától, a rossz lakásviszonyoktól és a hiányos ruházkodástól. Ügynevezett normális körülmények között sem élt sokkal jobban, vagyis akkor sem, ha a termés nem volt rosszabb, ha nem pusztította el a háború az országot. Ennek következtében ellenálló erejük sokkal kisebb volt, mint a gazdag emberé. Mindezt megfigyeli az orvos, aki azt is fölismeri, hogy „jótékonyság" nem képes a rossz megszüntetésére. így láthatjuk,